De persze az Árgyélus vagy Árgirus históriája nem csupán az egyik magyar nagy mese, falusi mesemondók ajkán élő népmese, hanem egy olyan széphistória, amelynek a keletkezéséről máig folynak a viták. Ókori keleti, görög, római gyökerekről is lehet olvasni, kora középkori elemek is kimutathatók benne, ki Itáliából, ki inkább a török megszállóktól származtatja.De az tény, hogy a 16. század óta számos változatban olvasható volt magyarul.
A huszadik-huszonegyedik századra németországi, erdélyi és magyarországi könyvtárakban megtalálható régi énekeskönyvekben és más régi nyomtatványokban, kéziratos könyvekben töredékek maradtak meg az eredeti verses műről, amelynek az irodalmilag legértékesebbnek tekintett változatát Gergei Albertnek tulajdonítják.
Az előadás végére kerek lesz a világ (Móré Viktória, Juhász Péter, Kovács Vecei Fanni, Karácsony Gergely, Dobra Mara és Lux Ádám)
Fotó: Győrfi-Forgács Beáta
Ismerte az Árgyélus széphistóriát a Csongor és Tündét alkotó Vörösmarty és Petőfi is, valamint az irodalmi világban, sőt azon kívül is mindenki, aki kalandos történeteket szeretett olvasni régen.
Dobra Mara nagyon jól használja a negatív hős ábrázolásából fakadó pluszenergiákat
Fotó: Győrfi-Forgács Beáta
Az Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona története így különösen alkalmas arra, hogy a gyermekeket vagy akár a felnőtteket a szerves magyar műveltségbe beavassa. Kalandos történettel, humorral, happy enddel szolgál, küzdeni, kitartani tanítja a nézőt, de olyan titkokba is beavat azzal kapcsolatban, hogy mi a szerelem, valójában mi az hogy férfi, mi az, hogy nő, amelyeket kimondani sem lehet, csak inkább ráérezni ezeknek a titkoknak a mély és univerzális igazságára.
Amellett, hogy a fő célközönség, vagyis a gyerekek jól érezték magukat a színpadi mese világában, a nézőtéren ülő felnőttek tanúsíthatják, hogy a fentebb vázolt titkokkal is találkoztak ezen a délutánon.
Kovács Vecei Fannit és Karácsony Gergelyt esténként Ophéliaként és Hamletként is láthatjuk a Karinthy Színházban, most pedig ők formálják meg Tündérszép Ilonát, aki a tündérek királynője és Árgyélus királyfit, aki az aranyalmafát dézsmáló tündér nyomába ered, és követi őt világokon át. Összeszokott színészpáros, természetességük, fiatalságukból fakadó romlatlan derűjük, temperamentumuk is hasonló, vagy inkább kiegészíti egymást. Ezt a hasonlóságot az azonos színű és azonos szimbólumokat ábrázoló jelmez is kiemeli.
Lux Ádám alakítja a királyt, Árgyélus apját, nagyszerűen viseli az ókori sumér ruházatot és a sumér-akkád napkirályokat megidéző jelmezt, közben pedig egy mesélő, gyermekekkel játszó apa-nagyapa felszabadult jókedvével van jelen a színpadon.
Dobra Mara a Sánta Farkas és a Boszorkány szerepében százszázalékosan kiaknázza a negatív hősök alakításának előnyeit, teljesen feloldódik ezekben a szerepekben.
Móré Viktória gyönyörű énekhangjára is érdemes figyelni, és arra, hogy pontosan tudja, hogyan kell népdalokat énekelni egy ilyen darabban.
Ondraschek Péter nagyon jól eltalált jelmezei és díszletei által szinte ő maga is az előadás szereplőjévé válik. A saját eszközeivel igyekszik megjelenteni a mese szempontjából fontos több nagy történelmi korszakot, hiszen ez a mese sok évszázadot vagy talán több évezredet is átélt, mindenhol másképp mesélték, másképp hallgatták, talán sokszor máshogy is értelmezték, de a legvégső titkait megőrizték nekünk is.
A fakardos szolgák mindenkit megnevettetnek: Molnár Gergely, Juhász Péter, Móré Viktória
Fotó: Győrfi-Forgács Beáta
A jelmezek is legalább három-négy olyan korra és kultúrára utalnak, amelyek meghatározóak az Árgyélus-mese szempontjából, így magyaros motívumokat is látunk némelyik ruhán. A díszlet pedig igyekszik azokat a másféle, a szem számára nem is látható tereket, helyszíneket megmutatni, ahol ez a mese játszódik.
Az előadás néhány csoportos jelenete a felnőttekben is aktiválja a gyermeki humorérzéket: így például a fakardjukat bőszen kivonó szolgák és a nagyon vicces külsejű ördögök mindenkit alaposan megnevettetnek.
Írta a Magyar Hírlap
