Világ: Ezer konténer katonai felszerelést szállíthatott Észak-Korea Oroszországnak csak szeptemberben

Világ: Ezer konténer katonai felszerelést szállíthatott Észak-Korea Oroszországnak csak szeptemberben

A Fehér Ház azt valószínűsíti, hogy a felszerelésért cserébe Kim Dzsong Un orosz fegyvertechnológiát kért.

A Fehér Ház pénteken közölte, hogy Észak-Korea több mint ezer konténernyi katonai felszerelést és lőszert szállított Oroszországnak ukrajnai háborújához – írja az AP.

A múlt hónapban, amikor Kim Dzsong Un észak-koreai vezető Oroszországba utazott, hogy Vlagyimir Putyin elnökkel találkozzon, fellángoltak a találgatások egy esetleges észak-koreai tervről, melynek keretében a totalitárius diktatúra kisegítené északi szomszédját fegyverekkel. A Fehér Ház ezt a jelek szerint bizonyítottnak látja.

John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője elmondta, az Egyesült Államok szerint Kim orosz fegyvertechnológiát kér a lőszerekért cserébe, hogy ezzel lendületet adjon Észak-Korea nukleáris programjának.

A Fehér Ház olyan képeket tett közzé, amelyek szerintük azt mutatják, hogy a konténereket egy orosz zászló alatt közlekedő hajóra rakják, mielőtt vonattal Délnyugat-Oroszországba szállítják őket. A konténereket a Fehér Ház szerint szeptember 7. és október 1. között szállították az észak-koreai Nadzsinból az oroszországi Dunajba.

HVG