Megverte Djokovicot, Alcaraz Wimbledon bajnoka

A húszéves spanyol teniszező öt játszmában verte a 23-szoros Grand Slam-győztest.

Carlos Alcaraz óriási csatában legyőzte Novak Djokovicot a wimbledoni tenisztornán. A fiatal spanyol játékos 1:6, 7:6, 6:1, 3:6, 6:4 arányban nyert a szerb klasszis ellen, ezzel a tavalyi US Open után a második Grand Slam-tornáján diadalmaskodott.

A két teniszező ezt megelőzően kétszer mérkőzött, mindkétszer salakon. A spanyol tavaly a madridi mesterversenyen legyőzte a szerbet, aki az idei Roland Garros elődöntőjében visszavágott neki.

Alcaraz teljesítménye füvön meccsről meccsre javult, a felvezető tornák közül győzött a londoni Queen’s Clubban – úgy, hogy előtte összesen csak hat mérkőzést játszott ezen a borításon –, és immár 11 mérkőzés óta veretlen volt. A generációk csatájaként beharangozott vasárnapi slágermeccsről sokat elmond, hogy a spanyol világelső még meg sem született, amikor Djokovic már profi teniszező volt. A murciai játékos volt a legfiatalabb wimbledoni döntős honfitársa, Rafael Nadal 2006-os menetelése óta.

A belgrádi klasszis ezzel szemben a kilencedik wimbledoni és a 35. Grand Slam-fináléjában szerepelt, és sorozatban az ötödik londoni trófeája mellett azért szállt harcba, hogy 24. GS-serlegével tovább javítsa saját rekordját a 22-nél tartó, jelenleg sérült Rafael Nadal előtt. Ráadásul a koedukált örökrangsorban utolérte volna a 24 GS-diadallal visszavonult női klasszist, az ausztrál Margaret Courtot. Motiválhatta még, hogy nyolcadik londoni serlegével befogta volna az eddigi csúcstartó Roger Federert, mint ahogy az is, hogy újabb wimbledoni sikerével komoly esélye lett volna a szeptemberi US Openen arra, hogy egy naptári évben besöpörje az összes Grand Slam-tornát; erre a férfiaknál legutóbb a legendás Rod Laver volt képes 1969-ben.

Az ugyanakkor vélhetően másodlagos cél volt Djokovic számára, hogy diadalával visszaszerezze Alcaraztól az első helyet a világranglistán, mivel 389 éllovas héttel már így is csúcstartó volt ebből a szempontból. Egyértelműen a 36 éves kiválóság mellett szólt, hogy a 2017-es negyeddöntő óta veretlen volt Wimbledonban, azóta 34-szer hagyta el győztesen a centerpályát.

A két játékos harmadik csatája két gyors Djokovic-brékkel kezdődött, a szerb sztár sokkal jobban alkalmazkodott a szeles körülményekhez, mint spanyol riválisa. Alcaraz nem tudta kihasználni papíron nagyobb ütőerejét, így 34 perc alatt szetthátrányba került.

A második szettet biztatóbb tenisszel és Djkokovic szervajátékának megnyerésével kezdte a világelső, és bár ellenfele azonnal visszabrékelt, azt követően nagy és kiegyenlített volt a küzdelem. A végjátékig adogatóként senki nem hibázott, a rövidítésben aztán a szerb a tőle megszokottnál sokkal többet rontott, így Alcaraz egy fantasztikus fonák adogatásfogadással 85 perces küzdelem végén egyenlített. Djokovic sorozatban 15 megnyert tie break után maradt alul rövidítésben Grand Slam-tornán.

A harmadik felvonást a spanyol újra azonnali brékkel indította, majd 3:1-es előnyénél maratoni, 26 perces, 32 labdamenetes játékot vívtak a felek. Alcaraz ebben hetedik fogadóesélyét kihasználva dupla brékelőnybe került. Ő irányított, Djokovic rengeteget hibázott, és első szervái után kifejezetten alacsony százalékban nyerte meg a labdameneteket. Ezzel a fiatal játékos fordított, és háromórányi játék után már ő állt jobban.

Djokovic hosszú időre eltűnt az öltözőben a negyedik játszma előtt, amelyben aztán bár előbb ismét a spanyolnak voltak bréklabdái, 2:2-nél a harmadik bréklehetőségét kihasználva ő került előnybe. Ebben a periódusban Alcaraz tűnt fáradtabbnak, az új erőre kapó hétszeres bajnok pedig könnyedén harcolta ki a döntő felvonást.

Az ötödik szett első két játékában mindkét félnek volt bréklehetősége, de végül a harmadikban a spanyol tudott élni vele. Noha a folytatásban a szerb sztár mindent megtett az egyenlítésért, Alcaraz ellentmondást nem tűrő játékkal, sokszor bravúros ütéseket bemutatva, összességében magabiztosan őrizte meg előnyét, így 4 óra 42 perc után ünnepelhette pályafutása második GS-diadalát, amihez a trófea mellé 2,35 millió fontot (egymilliárd forint) kap.

HVG