Szilágyi Áron már biztos érmes a világbajnokságon

Szilágyi Áron már biztos érmes a világbajnokságon

Szilágyi Áron elődöntőbe jutott, így már biztosan érmet szerez a férfi kardozók egyéni versenyében a milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

Decsi Tamás az iráni Mohammad Rahbari ellen a milánói vívó-világbajnokság a férfi kard versenyének legjobb 32-be jutásáért vívott asszóban. Fotó: MTI/Illyés Tibor

A már negyvenéves Decsi Tamás előbb iráni ellenfelet győzött le, majd a román vívót búcsúztató, 2017-ben világbajnok, 2019-ben vb-ezüstérmes, idén Eb-második Szatmári Andrással került össze. A magyar ütközet edzői támogatás nélkül zajlott, de kemény csatát hozott, volt benne többször videózás is. Mindkét fél komolyan vette az asszót, melyet az döntött el, hogy Decsi kiegyensúlyozottabban, illetve valamivel határozottabban vívott.

„Annak ellenére, hogy magyar meccs volt, odatettem magam, természetesen nyerni szerettem volna. Őszintén szólva nem is tudom, hogy mi történt, hogyan történt, ezt egyszer majd elemezni kell. Nem gondolom, hogy Tomi nyújtott kiemelkedőt, ha én jól vívok, ezt a meccset meg kellett volna nyernem. Versenyen eddig még soha nem kaptam ki tőle” – értékelt az MTI-nek a három tussal alulmaradó Szatmári, aki hozzátette: nem ígéri, hogy ezt ki tudja heverni a csapatversenyig.

„Nehéz másfél nap elé nézek, de természetesen megpróbálom összeszedni magam”

– folytatta.  

A negyedik magyar, Gémesi Csanád, aki a szombati selejtezős napon lehengerlően vívott, az első körben nagyot küzdött Matei Ciduval, 9-13-ról fordított 14-13-ra, aztán jött egy kétes megítélésű tus, az utolsót pedig egyértelműen román ellenfele adta. Edzője, Navarrete József az MTI-nek úgy összegzett, hogy Gémesi nagyon felpörgette magát, az akciók többségét első szándékból akarta végigvinni.

 „Neki van repertoárja, többféle akcióval kellett volna próbálkoznia, mert amikor váltott, akkor sikerült is felzárkóznia” – mondta.

Szilágyi Áron
Szilágyi Áron a georgiai Beka Bazadze ellen a milánói vívó-világbajnokság a férfi kard versenyének legjobb 32-be jutásáért vívott asszóban. Fotó: MTI/Illyés Tibor

A háromszoros olimpiai bajnok, vb-címvédő Szilágyi Áron a georgiai Beka Bazadze és az üzbég Musza Ajmuratov könnyed legyőzése után a hazai közönség előtt versenyző Luca Curatolival mérkőzött.

A 2019-ben, Budapesten vb-harmadik, a tokiói olimpián csapatban ezüstérmes kardozó és Szilágyi asszójára sok néző volt kíváncsi, a pást melletti lelátórészen nem is mindenki talált helyet, a terem távolabbi pontjairól, illetve a passzázsról is sokan követték az eseményeket. Az összecsapást Szilágyi irányította, továbbra is nagyszerűen vívott, 12-6-ra elhúzott, majd némileg közelebb engedte magához ellenfelét, de 15-12-s sikerrel így is ő jutott tovább.

A negyeddöntőben a lengyel Szymon Hryciukkal csapott össze és esélyt sem hagyott ellenfelének, hét tus különbséggel győzött.

Decsi Tamás a 16 között jól küzdött Ziad el-Szisszivel, de két tussal kikapott. Később az egyiptomi bejutott az elődöntőbe.
     
A 64 között:
Szilágyi Áron-Beka Bazadze (georgiai) 15-4
Decsi Tamás-Mohammad Rahbari (iráni) 15-9
Szatmári András-Radu Nitu (román) 15-10
Matei Cidu (román)-Gémesi Csanád 15-14

A 32 között:
Szilágyi-Musza Ajmuratov (üzbég) 15-4
Decsi-Szatmári 15-12

A 16 között:
Szilágyi-Luca Curatoli (olasz) 15-12
Ziad el-Szisszi (egyiptomi)-Decsi 15-13

Negyeddöntő:
Sandro Bazadze (georgiai)-Josida Kento (japán) 15-9
El-Szisszi – Michele Gallo (olasz) 15-14
Eli Dershwitz (amerikai)-Ha Han Szol (dél-koreai) 15-10
Szilágyi-Szymon Hryciuk (lengyel) 15-8

(MTI)

A selejtezőt követően is teljes a magyar létszám férfi kardban

Post Views: 12

JochaPress