Paul Pogba B mintájának vizsgálata is pozitív lett

Paul Pogba B mintájának vizsgálata is pozitív lett

MH/MTI
2023. október 6. péntek. 19:06

Az ANSA olasz hírügynökség meg nem nevezett forrásra hivatkozva írta pénteken, hogy a középpályás B mintájában is szintetikus tesztoszteron nyomaira bukkantak a szakemberek.

A 2018-ban világbajnokságot nyert futballistától augusztus 20-án, az Udinese elleni bajnoki mérkőzés után vettek mintát, és szeptember közepén derült ki, hogy fennakadt a doppingellenőrzésen az állóképesség növelésére használt anyaggal, emiatt a játékjogát ideiglenesen felfüggesztették. Ügynöke akkor rögtön közölte: Pogbának soha nem állt szándékában megszegni a szabályokat. A klasszis labdarúgó azzal, hogy a B próba is igazolta a tiltott szer használatát, akár négy évig terjedő eltiltást is kaphat. A szerződése a Juventusnál 2026 júniusában jár le.

A 30 esztendős Pogba, aki nevezve volt, de nem játszott a Zebrák idénynyitó mérkőzésén, tavaly tért vissza a Juventushoz a Manchester Unitedtől, de az előző szezonban sérülése miatt alig futballozott, így tavaly a végül ezüstérmes francia válogatott világbajnoki keretéből is kimaradt.

Írta a Magyar Hírlap