Sütő-Nagy Zsolt
2023. október 6. péntek. 18:12
Kétségtelenül nincsenek könnyű helyzetben a globalizmus zászlóvivői október 6-án Magyarországon, hiszen az aradi vértanúk napján nehéz nem a nemzeti függetlenséget hangsúlyozni, azt az eszmét, amit az Európai Unió vezető politikusai legszívesebben a múlt hibás irányvonalaként értékelnének. Eddig általában az MSZP politikusai tartózkodtak attól, hogy a nemzeti függetlenséget dicsőítsék, és pláne nem tartották jövőbe mutató, követendő útnak, inkább azzal próbálkoztak, hogy a szabadságharc polgárosodási oldalát emeljék ki.
Ahogy Kunhalmi Ágnes beszédében kiemelte: „A múlt azonban szerintem kötelez, iránymutatást is adhat a jelennek, a jövőnek, a közös magyar jövőnknek egyaránt.” Majd úgy folytatta október 6-ára utalva: „Jelképe annak is szerintem, hogy 1848-49-ben is milyen egyértelműen összekapcsolódott a magyar és az európai szabadság és haladás ügye. Láthatjuk ezt a kivégzettek névsorának ismételt újraolvasásakor is, hiszen egy részük nem volt magyar, de mégis harcolt országunk szabadságáért és függetlenségéért, és meggyőződésem, hogy ezzel egy szabad és demokratikus Európáért. A magyarság és az európaiság akkor egyet jelentett, egyesülve a szabadságban és a haladásban.”
Nehéz mindezt másként értelmezni, minthogy a nemzeti függetlenséget akár Brüsszellel szemben, az Európai Unió – Kunhalmi megfogalmazása szerint – abszolutista törekvéseivel szemben is meg kell védelmezni, mert ez a haladó. Remélhetően az MSZP társelnöke nem csupán egyetlen napon állítja ezt, hanem október 6-a szellemében a baloldali párt valódi nemzeti elkötelezettségén munkálkodik.
Írta a Magyar Hírlap