Hanga Ádám: Valami nagyon különlegeset szeretnék véghez vinni a Crvena zvezdával

Hanga Ádám: Valami nagyon különlegeset szeretnék véghez vinni a Crvena zvezdával

MH/MTI
2023. október 6. péntek. 14:01

Az előző kiírásban a Real Madriddal Euroliga-győztes magyar játékos az M1 aktuális csatorna megkeresésére elárulta, hogy hatalmas élmény volt számára 22 ezer ember előtt bemutatkozni tétmeccsen új csapatában.  

„Látszik az, hogy az emberek mennyire szeretik itt Szerbiában a kosárlabdát, mennyien követik és értenek hozzá. A Crvena zvezdával szemben idén hatalmasak az elvárások, már az év elején látszott, hogy sokkal nagyobb a költségvetés, mint az elmúlt években. Ami egy olyan környezetet kreált a csapat körül, hogy az emberek láthatóan nagyon várják a mérkőzéseket” – mondta Hanga Ádám, majd hozzátette, reméli, sok győzelemmel tudják meghálálni és fenntartani a szurkolók érdeklődését.

A 34 éves kosárlabdázó kiemelte, hogy az LDLC ASVEL Villeurbanne ellen csütörtökön 94–73-ra megnyert mérkőzésen több poszton is szükség volt rá, és más stílusban, sokkal agresszívabban kell játszania, mint korábbi csapatainál.

„A felkészülési mérkőzések folyamán szinte minden találkozón én voltam a legjobb pontdobó, rengeteg percet játszottam. Több ponton is próbál az edző használni: egyesen, kettesen és a hármason is, úgyhogy nagyon nagy szerep hárul rám, és ezzel élni is tudni kell” – hangsúlyozta Hanga, aki azt is megerősítette, hogy tárt karokkal várták csapattársai. „Szeretnék valami nagyon különlegeset véghez vinni a Crvena zvezdával, ugye ez egy olyan csapat, amely az elmúlt években nem jutott be az Euroliga rájátszásába se, így az alapvető célunk, hogy bejussunk a playoffba, ami nem lesz egyszerű.”

Hanga elmondása szerint az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) is alkalmazott új playin rendszer miatt – melyben a 7–10. helyezettek küzdenek a rájátszásért – is nagyon kiélezett lesz a harc a továbbjutásért, ezért minden egyes mérkőzés számítani fog a végelszámolásnál.

„Sokkal igazságosabb lenne szerintem a kosárlabdának, vagy legalábbis az Euroligának, ha a playoffot teljesen végigvinnék és nem csak az elődöntő, illetve a döntő lenne. Akkor ténylegesen a legjobb csapat nyerne és nemcsak egy egylabdás, egy mérkőzésen eldőlő valami lenne” – tette hozzá a magyar klasszis, aki szerint megvan a maga varázsa a négyes döntőnek és a playinnek is, de már nem nagyon lehet több meccset belezsúfolni a versenynaptárba.    

A válogatottal kapcsolatban elmondta, nem lesz könnyű kiharcolni az Európa-bajnoki részvételt, de reméli, hogy ott lehet és segítheti majd a csapatot.

Írta a Magyar Hírlap