Véletlenül a saját tengeralattjáróját „süllyesztette el” a kínai haditengerészet csapdája

Véletlenül a saját tengeralattjáróját „süllyesztette el” a kínai haditengerészet csapdája

Meghalt 55 tengerész egy kínai tengeralattjáró fedélzetén, miután nekimentek egy amerikai tengeralattjárók ellen kirakott kínai csapdának a Sárga-tengeren – írta a Daily Mail titkos brit védelmi minisztériumi hírszerzői jelentésre hivatkozva. 

Az ütközés a lap cikke szerint augusztus 21-én történt, helyi idő szerint reggel nyolc óra után.

A balesetben 17 tengerész, 22 tiszt, hét kadét és kilenc tengerészaltiszt halt meg, valamint Hszue Jongteng kapitány. A Daily Mail által idézett jelentés szerint rendszerhiba miatt történt fulladás okozta a halálukat. A tengeralattjáró egy horgonyból és láncból álló akadálynak ütközött, amit amerikai tengeralattjárók ellen helyezett el a kínai haditengerészet.

A kínai jármű megjavítása hat órát vett igénybe, és közben „az oxigénellátó rendszer megmérgezte a legénységet” – írta a Daily Mail.

A tengeralattjáró-balesetről már hetek óra keringtek pletykák, amelyeket Peking korábban „teljesen hamisnak” nevezett. A Mail kereste a brit haditengerészetet az esettel kapcsolatban, de hivatalosan nem kommentálták a brit jelentést.

Írta a Magyar Hírlap