Joe Biden Ukrajna folytatódó támogatásáról biztosította nyugati szövetségeseit

Joe Biden Ukrajna folytatódó támogatásáról biztosította nyugati szövetségeseit

MH/MTI
2023. október 3. kedd. 22:49

Az amerikai elnök azt követően kezdeményezett telefonos egyeztetést többségében európai partnerekkel, hogy az amerikai szövetségi törvényhozás alsóházában szombaton csak úgy kapta meg a többséget az átmeneti költségvetés, hogy abban nem szerepelt az ukrajnai támogatás folytatásához szükséges összeg.

A Fehér Ház az egyeztetés részleteiről nem számolt be, de Joe Biden a hétvégén azt hangoztatta, hogy “az Egyesült Államok semmilyen körülmények között nem engedheti meg Ukrajna támogatásának megakadását”.

A telefonos egyeztetésen többek között részt vett Kanada, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Japán, Románia, Lengyelország, az Európai Bizottság és az Európai Tanács vezetője és a NATO főtitkára.

Andrzej Duda lengyel államfő a megbeszélésről egy sajtótájékoztatón számolt be, és azt mondta, hogy az amerikai elnök biztosította őket az Egyesült Államok folytatódó támogatásáról Ukrajna javára, és “erős meggyőződéséről azt illetően, hogy a Kongresszus nem fordít hátat” Ukrajna további támogatásának. A lengyel elnök beszámolója szerint Joe Biden arról beszélt, hogy a Kongresszusban sokkal szélesebb az Ukrajna mögötti kiállás, mint azt a média bemutatja.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a közösségi médiában megjelent posztjában hasznos telefonbeszélgetésnek nevezte az egyeztetést és úgy értékelt, hogy minden résztvevő elkötelezettségét hangoztatta Ukrajna támogatása mellett az Oroszország ellen vívott háborújában “tartson, ameddig tart”.

A Kevin McCarthy házelnök által 45 napra kidolgozott kompromisszumos büdzsével vált elkerülhetővé október 1-től az amerikai kormányzati intézmények többségének leállása. A Képviselőház elnöke ígéretet tett arra, hogy az Ukrajnának szánt amerikai költségvetési forrásokról külön törvényt terjeszt a Képviselőház elé.

Kevin McCarthy ellen ugyanakkor – a költségvetési kompromisszum ellenére – a republikánusok konzervatív frakciójának tagja, Matt Gaetz képviselő a leváltására irányuló szavazást kezdeményezett, ami helyi idő szerint kedden délután várható.
 

Írta a Magyar Hírlap