– Bizonyára nem emlékszik rá, legutóbb igen régen, az éttermében találkoztunk. Akkor még szép reményű vendéglátósnak indult, de úgy tudom, már nincs meg a vendéglője.
– Emlékszem, sőt elmondhatom, hogy ó, azok a szép napok… A vendéglőnyitást édesapámtól örököltem, ő is nyitott egyet, és a család üzemeltette. Én sem vagyok, nem voltam vendéglős típus, nálam is a család vitte a mindennapi üzemeltetést. Később sportcipőket, sportruházatot árultam, szintén a család segítségével. Én hoztam be az országba a Kronos focicipőket és a Le Coq sportmárkát. Sajnos, a 2008-as világválság csődbe vitte a vállalkozást, és ennek a terheit még ma is cipelem.
– Aztán, ahogy abbahagyta a focit, azt lehetett hallani, hogy itt pályaedző, ott edzősködik kiscsapatnál, no meg van valami vállalkozása. Jelenleg mi a helyzet?
– Edző szerettem volna lenni. Végigjártam a szamárlétrát, foglalkoztam gyerekekkel, majd megfordultam megye III-as, megye I-es, NB III-as és NB II-es csapatoknál, mint a REAC, a Vác FC, a Balmazújvárosi FC, voltam pályaedző a Csákvárnál, a Budapesti Honvédnál, Kisvárdán, majd Mezőkövesden. Úgy gondolom, mindenhol sikereket értem el. Kieső helyen levő csapatokat vettem át, és a középmezőny elejére vagy dobogóközelbe vezényeltem őket. Mint például a Balmazújvárost.
– Nem hiányzik a futball?
– A futball nem hiányzik, mert mindennap foglalkozom vele. Képzem magam, meccseket nézek, elemzek. Az edzősködés hiányzik. Nagyon.
– Mikor hagyta abba a játékot?
– Jövőre lesz harminc éve, még az MTK-nál.
– Gondolom, büszke mind a négy válogatottságára.
– Feltétlenül. Magyarországot képviselni, ha csak egyszer is, felemelő érzés. A magyar himnuszt énekelni a pályán húsz- vagy hatvanezer néző előtt, ajándék, csoda. Még most is összeszorul a torkom, ha rá gondolok.
– Akik látták még játszani, arra bizonyára emlékeznek, hogy Európa legjobb középhátvédje volt. Legalábbis a mágikus edző, Verebes József szerint. Azt viszont kevesen tudják, hogy már az édesapja is NB I-ben futballozott, a Csepelben. Mit jelentett önnek az apai örökség?
– Hogy Európa legjobb középhátvédje? Ön is tudja, és a hozzáértő szurkolók is, hogy ez csak az újságnak szólt. Verebes József ezzel azt akarta kifejezni, hogy milyen fontos játékosa vagyok, mennyire bízik bennem. A kérdésére válaszolva: igen édesapám is NB I-es játékos volt, sőt bajnok a Csepellel. Válogatott kerettagságig jutott, ám a háború beleszólt az ő karrierjébe is. De jó futballista volt, kortársai is ezt mesélték róla! Természetesen nagy szerepe van abban, amit elértem. Sok tanáccsal ellátott, megtanított a futball alázatos tiszteletére, no meg a sok-sok munkára.
– Vasas és MTK. Ez a két klub volt meghatározó a pályáján. Hogyan indult?
– Nyolcévesen jelentkeztem a Vasasnál, ám akkoriban a tízéveseknek volt felvétel. Így kicsit lódítanom kellett, de megálltam a helyem a két évvel idősebbek között is. Aztán tizenkilenc évesen kerültem be az NB I-es csapatba. A bajnokcsapat tagja lehettem, csak nem játszottam egy percet sem, sőt még a padon sem ültem, de MNK-döntőn már kezdő voltam. Hatvanban játszottunk a Diósgyőrrel, de sajnos egy húszméteres kapásgóllal kikaptunk, úgyhogy második helyezést értünk el.
– Hol, mit kapott, hol volt inkább otthon?
– Nem tudok és nem is akarok sorrendet felállítani a két klub között, mindkettő az életem. A Vasasban kétszáz NB I-es mérkőzést játszottam, húsz éven át voltam a klubnál, két ízben voltam harmadik helyezett, kétszer MNK-győztes, KK-győztes. Mind-mind óriási élmény. Az MTK-val bajnok lehettem, meg ezüst- és bronzérmes is. Kiváló edzőim voltak, így Illovszky, Bundzsák, Mészöly és természetesen Verebes József.
– Mit jelentett találkozása Verebes Józseffel?
– Szerintem ő volt a legjobb edző abban az időben. A letámadást, most gegenpressingnek hívják, az akkori Ajax által használt lestaktikát alkalmazta elsőként Magyarországon. A pszichés felkészítést, a modern edzésmódszereket, így Lobanovszkij metódusát is tanulmányozta, alkalmazta a csapataival, ami ma, negyven év után is még mindig életképes taktika.
– Mindent mondtak Verebesre, s megesett, hogy egyszerre három helyen, a válogatottnál, az olimpiai csapatnál és az MTK-nál volt edző. Mondták, hogy alig tart edzést, lazsálnak nála a játékosok, nincs erőnlétük, ám a Mágus eredményeit itthon senki nem tudta cáfolni vagy éppen meghaladni.
– Igen, ezért is volt sok irigye. Mind a három csapatnál ért el sikereket, gondoljunk csak a Népstadionban elért 5–3-ra a lengyel válogatott ellen, amely vb-t megjárt játékosokkal volt teletűzdelve, vagy az olimpiai válogatottra, amelyik veretlenül volt első négy mérkőzés után a csoportjában, készülve a szöuli olimpiára. Ki is jutott volna, s már csak egy-két pont hiányzott ehhez, de sajnos, ekkor volt Lipcsében az az NDK elleni barátságos mérkőzés, nem mellesleg hatvanezer ember előtt, ahol egy-két magyar újságíró belekötött, hogy nem megfelelő öltözékben jelentek meg, sem ő, sem a játékosai. Iszonyú tűz lett belőle. Hozzáteszem, hogy abban az időben nem volt a válogatottnak egyenruhája, sőt még egyforma melegítője sem mindenkinek. Egy sietve összehozott barátságos mérkőzés volt, mert a németek azt mondták, náluk szpartakiáddöntő van, s az nem lehet válogatott meccs nélkül.
– Hát megvolt a meccs.
– Igen. És látja, az eredményeket nem lehet elvenni Verebestől, csak a külsőségekbe tudtak belekötni. Az, hogy nem volt ereje a csapatnak, és nem edzettek, az egyszerűen butaság. Akik ezt mondták és írták, mivel magyarázzák azt, hogy az MTK szinte mindig letámadást játszott, és az utolsó negyedórában sokszor ért el gólt! Hol a másodikat, hol a sokadikat.
– Mi volt a Mágus titka?
– A titka? Egyszerűen értett hozzá! Pozitív gondolkodású volt, fontosak voltak számára a nézők, a játékosok. Jó edzéseket tartott, jó hangulatban, jó taktikát választott, jól meccselt, értett a pszichikai felkészítéshez, és még sok jót el lehet mondani róla. Sajnálom, hogy az ilyen nagy tudású edzők módszerei kevés elemzést, kevés publicitást kaptak itthon. Ebből mai edzőink semmit sem tudnak tanulni, így megmarad az a tévképzet, hogy állandóan dicsérte a játékosait, azért nyert csapataival jó pár bajnoki aranyat, ezüstöt, bronzot.
– Gondolom, edzői pályájához jó adag útravalót kapott Verebestől. Le lehet másolni, át lehet venni azt a pszichés pressziót, amelyet Verebes adott?
– Lehet. Ma is működik a pszichológiai felkészítés, hogy mást ne mondjak, a Ferencváros sportpszichológust alkalmaz már évek óta, sikerrel.
– Manapság, amikor alig hallani magyar szót a hazai öltözőkben, legalábbis az élvonalban, tolmácson keresztül működne még a Verebes-mágia?
– Nyilván működik, lásd Ferencváros, meg tulajdonképpen minden csapatnál, legyen az magyar vagy külföldi, működik a pszichológia. Olvashatjuk nem egyszer, hogy ennél vagy annál a csapatnál működik a kémia az edző és a játékosok között, és sikereket érnek el. Ahol nem működik, azok a csapatok nem is szerepelnek jól.
– Ön edzőként hol érte el a legtöbbet?
– Büszke vagyok arra, hogy az MTK- és a Vasas-ifiket a hatodik-nyolcadik helyről bevittem az első négybe, kettőbe. A kieső helyen lévő Vácot benntartottam, azt hiszem kilencedik lett, csak három-négy pontra a negyedik helytől és hát a Balmazújváros. Az tényleg bravúr volt, hogy a kiesés széléről a negyedik helyig vezettem a csapatot, s így bennmaradtunk az egycsoportos NB II-ben. A következő évben ősszel többször voltunk a második helyen is a tabellán. Jó kis csapatot sikerült összerakni, jó társaság volt.
– A Verebes-iskolát vitte tovább? Mit gondol, miért nem jutott eddig ennél feljebb?
– Edzőségem alatt több dolgot is átvettem és alkalmaztam a Verebestől tanultak közül. Alapjában sikeresnek mondhatom edzői pályafutásomat. Hogy miért nem jutottam feljebb? Néha beleszólt az irigység, néha nem volt szerencsém a vezetőkkel, és nem volt pro licencem csak A, igaz, azok között voltam, akik elsőként, az első harminc között megszerezték.
– Úgy tudom, jelenleg nincs csapata? Nem hiányzik a mindennapos munka és a hétvégék izgalma?
– Dehogynem, nagyon hiányzik. Az utóbbi időben Supka Attilával dolgoztam együtt, mondhatnám, sikeresen. A Kispestet, talán emlékeznek rá, kivittük a nemzetközi porondra, a Kisvárdát az ötödik helyig repítettük, s lendületük a második helyre vitte őket a következő évben. A Mezőkövesdet pedig simán benntartottuk.
– Azért még ismeri a mai magyar focit, ott van a meccseken?
– Hát persze, több mérkőzést is megnézek minden héten, néha személyesen élőben, de többet a tévén keresztül.
– A szakmával foglalkozik azért, képezi magát?
– Ez is természetes. Az ember mindig elemzi amit lát, nem mint szurkoló nézi a mérkőzéseket. Sokszor beszélek Supka Attilával, edzőkollégákkal, volt játékostársakkal a mérkőzésekről, és még elemzéseket is olvasok, ma már az internet és a mérkőzéselemző programok kiváló lehetőséget adnak a szakmai önképzésre.
– Ha hívnák valahova, menne?
– Ez nehéz kérdés. Ha Supka Attilát hívják valahova, és ő igényt tart a munkámra, akkor oda megyek, ahova ő. Évekkel ezelőtt letettem a voksomat mellé, én én hű embere vagyok.
– És egyedül?
– Ha az NB II-be csak engem hívnának, elgondolkoznék rajta, ha Attilának nincs csapata.
– Akár a gyerekekhez is?
– Mindig szívesen dolgoztam a gyerekekkel, gyerekekért. Régebben futballújságot szerkesztettem, adtam ki, amely zömében az utánpótlásról, az utánpótlásnak szólt. Most is tervezem egy olyan füzet készítését, amely a védekezés elemeit, finomságait tartalmazza, mert gyakorta látom, hogy nagy szükség lenne egy ilyen kiadványra.
Írta a Magyar Hírlap
