Piastri jelleme Alonsót és Schumachert idézi

Piastri jelleme Alonsót és Schumachert idézi

A McLarennel idén bemutatkozó, majd a minap a csapattal hosszú távú szerződést aláíró Oscar Piastrival kapcsolatban Andrea Stella csapatfőnök úgy nyilatkozott, hogy a hiányosságokat könnyű lesz kiküszöbölni, a nyers tempó ugyanis adott az esetében.

De kapott ennél nagyobb elismerést is az ifjú ausztrál, ugyanis Stella a korábban vele dolgozó kétszeres világbajnok legendával, Fernando Alonsóval állította párhuzamba a fiatal tehetséget: „Meggyőződhettünk a megfelelő hozzáállásáról, ami ahhoz szükséges, hogy folyamatosan fejlődni tudjon, hiszen számos ember van, akinek hiába van meg a tehetsége, az nem vezet sehova, mert nem megfelelő a hozzáállása.”

piastri-mclaren-2

„Szerintem most is találhatunk remek példát arra, hogy egy versenyző kiemelkedően versenyképes legyen olyan életkorban, amikor ez már nem olyan egyértelmű, ez pedig a folyamatos fejlődéshez szükséges hozzáállásból fakad. Ebben az értelemben Fernandóval hasonlítanak egymásra” – mondta Stella, akit más szemszögből Michael Schumacherre emlékeztet Piastri:

„Fontos volt számunkra, hogy a versenyzőnk ne egyszerűen csak illeszkedjen a kultúránkba, hanem hozzájáruljon ahhoz is, hogy ez a kultúra még jobban gyökeret verjen, s hozzá is tegyen azokhoz az értékekhez és viselkedésekhez, aminek köszönhetően a csapatot igazi csapattársak alkotják” – fejtette ki az olasz szakember, majd így folytatta:

piastri-monza

„Ezért azt kell mondjam, hogy ha Oscar nem lenne F1-es pilóta, emberként akkor is értékelném. Az értékek, amiket a sportágba hoz, és az értékek, amikkel a csapatmunkát gazdagítja, Michaelt juttatják az eszembe. Valaki, egy másik csapat tagja, aki dolgozott Michaellel, azt mondta, hogy képes volt családokat felépíteni. A pályán persze kemény volt, de a csapaton belül a szellemiség és az összetartozás olyan volt, mintha egy család lennének.”

formula.hu