Nagy Áron
2023. október 2. hétfő. 17:35
Frissítve: 2023. október 2. 17:47
Abban, hogy a gyerekek szeretnek „kommandózni”, nincs semmi meglepő. A cikkünkbe beágyazott videó azonban egészen hátborzongató, ugyanis hasonló képsorokat rengeteget láttunk, csak azokon felnőtt katonai rendészek dulakodtak olyan felnőtt férfiakkal, akik nem jelentek meg az összeíráson, vagy a behívásuk ellenére nem jelentkeztek katonai szolgálatra. A mozdulatok, az egész jelenet dinamikája annyira egyforma, hogy könnyű elhinni: ezt csak az élet rendezhette meg így.
Ezzel együtt lehet persze az orosz propaganda terméke, vagy egy olyan videó is, amibe a készítője, a megosztói – az ukrán közállapotok ismeretében – többet látnak bele, mint amennyit ténylegesen benne van.
MH/Telegram
Érdemes azonban megjegyezni, hogy az ukrán gyerekek millitarizálása, agymosása lassan egy évtizede tart. Erre korábban, amikor Ukrajnáról lehetett még őszintébben írni, beszélni, a nyugati sajtó többször felhívta a figyelmet.
„Ez az én fegyverem” – mondja hangosan az egyik kisfiú. Tetszik neki, mert jól illik a kis kezébe. „Ez a puska új amerikai változata” – mondja egy idősebb fiú hozzáértően. „Nekem is jobban tetszik.”
A kiemelés a Kyiv Post 2015. augusztus 29-én megjelent riportjából származik, amely az Azov nyári táborát mutatja be. A cikk szerint 6 éves kortól fogadták a gyerekeket, akiket lőni és „a nemzeti ideára” tanították. Az akkor még paramilitáris csoportról azt írták, hogy a tagság ötöde vállaltan neonáci. A tábor főszervezője is közéjük tartozott.
Objektum doboz
A fiatalok könnyen formálhatók. Az egyik kisfiú elújságolta, hogy néhány nap után kopaszra nyíratta a haját. A felügyelőknek tisztelegtek, és egész nap ment az „Uram! Igen, uram!”. Egy tinédzser lány pedig az „újjászületéséről”, a „nemzeti ébredéséről” beszélt az újságíróknak:
“Sok minden megváltozott az életemben. Korábban például csak külföldi zenét hallgattam, de most már élvezem az ukrán hazafias dalokat.”
Ezeket a táborokat és sok hasonlót, a helyi államigazgatás és a kormányzati szervek hol hallgatólagos, hol kifejezett támogatásával, patrióta pénzemberek hozzájárulásaiból egyre növekvő népszerűséggel tartják meg minden évben. Az AP 2017-ben járt az egyikben, képriportot készített, de beszélgetett a szülőkkel is. A hírügynökség munkatársai azt próbálták megérteni, miért küldi valaki szélsőségesek közé a gyerekét.
„A gyerekek itt erősebbek és fegyelmezettebbek lesznek” – mondja Irina Svec, egy 13 éves fiú édesanyja, aki a Kijev melletti táborba járt.
Objektum doboz
Ugyanebből a cikkből egy másik részlet:
Anton Krjuk, egy 12 éves fiú édesapja (…) azt mondja, „(a fiának) tudnia kell, hogyan kell megvédeni a hazáját”. „Csak magunkra számíthatunk”.
Fontos hozzátenni, Svec vagy Krjuk csak egy-egy átlagos ember a sokezer közül, aki úgy gondolta, jót tesz a gyerekével, ha két hetet eltölt egy olyan táborban, ahol minden a háborúról, és arról szól, hogy Ukrajna mindenekfelett áll.
Objektum doboz
Hasonló cikkeket és videókat tucatszámra lehet találni az interneten. Nyilvánvalóan a háború előtt a nyugati közvélemény számára a masírozó, vagy dobpergés mellett, és a fáklyák fényénél az ukrán zászlóra esküt tévő gyerekek („Ukrajna, hősök szent anyja, költözz a szívembe!”) egzotikus látványosságok voltak, amit borzongással vegyes izgalommal bámulhattak. De vajon mi lesz ezzel a generációval az életben?
Ez legalább olyan, ha nem fontosabb kérdés, mint az, hogy mi lesz Ukrajnával a háború után.
Írta a Magyar Hírlap
