Tech: Fülke: Karikó Katalin Nobel-díjának története 15 percben

Tech: Fülke: Karikó Katalin Nobel-díjának története 15 percben

Akár magyar siker, akár nem, az biztos: magyar nő az egyik nyertese az orvosi Nobel-díjnak. Közéleti podcastunkban összefoglaltunk mindent, amit tudni kell Karikó Katalin életútjáról és karrierjéről, elmagyaráztuk, pontosan mi az a tudományos teljesítmény, amiért kitüntették, és megnéztük, mindaz, ami felfedezet, hogyan válhat a mindennapok részévé éveken belül.

2023. október 2-án Karikó Katalin első magyar nőként Nobel-díjas lett. A neve három éve még ismeretlen volt, mára mégis százmilliók életét menthette meg – mégsem csak ezért kapta meg a legnagyobb tudományos elismerést a világon.

Milyen körülmények között nőtt fel, hogyan került Amerikába, hány végzetesnek tűnő akadály és mennyi véletlen kellett ahhoz, hogy ide eljusson? Pontosan mi az a technológia, ami Nobelt ért, és miért lehet, hogy néhány éven belül ennél is sokkal többet fogunk róla hallani? Miért (csak) most kapott Nobel-díjat és magyar siker-e az ő sikere? Közéleti podcastunk azonnali adásában negyed órában összefoglaltunk mindent, amit tudni kell Karikó Nobel-díjáról, Nagy Iván László vendége Bedő Iván, a HVG újságírója volt.

Kövesse és hallgassa meg a HVG Podcastok műsorait az alábbi platformok bármelyikén: Spotify, Apple Podcasts, Google Podcasts, SoundCloud, YouTube

Vagy iratkozzon fel a Fülke csatornájára itt: Spotify, Apple Podcasts, Google Podcasts

  • 0:44: Melyek voltak a legfontosabb állomások Karikó Katalin karrierjében a Nobel-díj felé?
  • 2:05: Karikó a self-made tudós?
  • 2:52: Mi az az „ultimátum”, ami végül ahhoz vezetett, hogy megszületett a Karikó-féle mRNS-eljárás?
  • 3:38: Mit kell tudni a BioNTech cégről, amely kulcsszereplő lett Karikó karrierjében és a koronavírus-járvány leküzdésében?
  • 4:42: Hogyan jutott el Karikó és Weissmann a Covid-vakcináig? Miért nem igaz, hogy ez az oltás egyik percről a másikra jelent meg?
  • 8:20: Pontosan miért kapták a Nobel-díjat?
  • 9:03: Milyen betegségekre lehet majd, és mire lehet már most hasznosítani az mRNS-technológiát?
  • 12:13: Miért csak most kapott Nobel-díjat? Vagy miért már most?
  • 13:32: Mennyi pénzt kap Karikó a Nobel-díjért?
  • 14:11: Mennyire tekinthető magyar sikernek Karikó Nobel-díja?

HVG