Marquez döntött, elhagyja a Hondát

Marquez döntött, elhagyja a Hondát

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Hetek óta a legforróbb téma a MotoGP-paddockban Marc Marquez jövője: továbbra sem tudni, hogy a spanyol kitölti-e a 2024 végéig érvényes szerződését a Repsol Hondánál vagy elfoglalja az utolsó szabadon maradt Ducatit a Gresini Racingnél (amelyen jelenleg Fabio di Giannantonio ül). A misanói teszten az új prototípus iránt érzett csalódottsága alkalmával árulta el a nyolcszoros világbajnok, hogy több opciója van.

Sokak szerint kritikus hétvégének számított a Japán Nagydíj, hiszen ekkor találkozott a Honda főnökeivel – igaz, ennek jelentőségét Marquez igyekezett kisebbíteni, sőt már csütörtökön kijelentette, hogy Motegiben nem lesz bejelentés a jövőjét illetően.

Most azonban egy újabb elég erős jel érkezett arra vonatkozóan, hogy a 30 éves versenyző valóban elhagyhatja eddigi sikerei helyszínét: Gigi Dall’Igna, a Ducati általános igazgatója beszélt arról a vasárnapi futam után az olasz Skynak, hogy hízelgő számukra, hogy Marquez még egy egyéves Desmosedicire is felülne:

motogp-marquez-ducati-motegi-1

„Marquez az egyik legerősebb motoros a történelemben, szóval az a tény, hogy nagyon szeretne felülni egy Ducatira, csak tetszetős lehet. Ez a legfontosabb, amit megjegyezhetek erről. Úgy döntött, elhagyja a Hondát azért, hogy felüljön egy szatellit Ducatira, ez még inkább aláhúzza, hogy a mi motorunkat akarja.”

Dall’Igna később így pontosította a nyilatkozatát: „Ezt hallottam, nyilvánvalóan nincs még hivatalos bejelentés. Úgy hiszem, rengeteg teendő van, fel kell bontani egy bonyolult szerződést, amennyiben tényleg fel akarja bontani. Számomra ugyanakkor úgy fest, ilyen kijelentéseket tett, és ez a mi szempontunkból örömmel teli.”

Dall’Igna szavai alapján tehát elképzelhető, hogy Marquez már dönthetett, csak mint arra a The Race is rámutatott: aligha lett volna illedelmes tőle, ha ezt épp eddigi munkaadója hazai nagydíján jelenti be a nyilvánosságnak.

Mindenesetre a Ducati-vezér azzal is tisztában, hogy egy olyan kaliberű szupersztár érkezése, mint Marquezé, megboríthatja a márkán belüli egyensúlyt: „Az érkezését még meg kell határozni és ki kell érteni, hiszen még nincs hivatalos bejelentés. Én csak a Marc által a motorunkra tett kijelentéseket kommentáltam. Marc valóban több szempontból is kényelmetlen versenyző, és egyértelműen van aggodalom, hogy megboríthatja az egyensúlyt. De ez végső soron a játék része és rajtunk múlik a helyzet kezelése.”

motogp-marquez-motegi-podium

A sors iróniája, hogy a repsolos épp vasárnap, az esős Japán GP-n szerezte meg első dobogóját 2023-ban (korábban csak sprinten végzett az első háromban idén) a harmadik helyezéssel. Marquez szerint azonban sem ez, sem a korábbi hetek hol szenvedős, hol váratlanul erős teljesítménye nem befolyásolja a döntését – de azt elismerte, hogy az időzítés „romantikus” volt:

„Nem élvezem, szenvedek miatta, álmatlan éjszakáim voltak, sokat gondolkodtam a jövőmről. Ez egy romantikus mese: az év első dobogójának a Honda hazai pályáján, a főnökök előtt kellett megszületnie. Meglátjuk, mi történik, de az elköteleződésem a márka iránt mindig is százszázalékos volt és az is lesz.”

Magáról a futamról így nyilatkozott a spanyol: „Próbáltam nem tönkretenni az abroncsokat az elején, amikor nem volt még túl sok víz a pályán. Aztán amikor jobban esni kezdett, kezdtem visszazárkózni és jól éreztem magam. Annak ellenére, hogy én voltam az egyik leggyorsabb a pályán, felraktam a kezem, mert nagyon nehezek voltak a körülmények, rengeteg volt a vízátfolyás. Tény, hogy az előttem álló két motorosnak több volt a veszítenivalója, mivel a bajnokságért küzdenek, de a verseny megállítása volt a helyes döntés, különösen a fényhiány miatt.”

formula.hu