Itthon: Pankotai Lili: Ahelyett, hogy térden kúszva hálálkoznának, Iványi Gábor is megkapja a magáét

Itthon: Pankotai Lili: Ahelyett, hogy térden kúszva hálálkoznának, Iványi Gábor is megkapja a magáét

Szolidaritási akciót tartott Iványi Gáborék mellett a NoÁr.

– Egy keresztény kormány által vezetett országban 2022-ben 10 ezer ember ellen indítottak lakáskiürítési eljárást, miközben másfél millión élnek mélyszegénységben. Iványi Gábor és munkatársai ezeket a lyukakat tömködték a kormány helyett. Ahelyett, hogy ezért térden kúszva hálálkoznának, ahelyett Iványi Gábor is megkapja a magáét, mint én is, más is – erről Pankotai Lil aktivista beszélt vasárnap a budapesti Megbékélés Háza templom kertjében, ahová a Telex tudósítása szerint a NoÁr szervezett szolidaritási akciót az Iványi Gábor lelkész vezette Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) mellett.

A rendezvényen fellépett többek között Galkó Balázs, Hodosán Rózsa, Upor László és Birta Márton a FreeSZFE-től, továbbá Zsiga Melinda, Kováts Kriszta, Kerekes József, Falusi Mariann, Nagy Ervin, Erdős Virág és Bródy János – tájékoztatta lapunkat a MET.

Az akció apropója, hogy a hajléktalanokat segítő intézményeket fenntartó MET már a dolgozóinak sem tud fizetést adni, mivel a NAV előbb csökkentette a támogatásukat, majd a számlájukat is zárolta a felhalmozódott adótartozások miatt. A MET helyzete annyira kilátástalanná vált, hogy Iványiék segélykérő kiáltványt is közzétettek (ennek hatására már több mint 45 millió forint támogatást tudtak gyűjteni.)

A Telex szerint Upor László, a Freeszfe vezetője arról beszélt, hogy ateistaként áll ki Iványi Gábor és közössége mellett. A dramaturg szerint a mostani rendszer a kiváltságosokat szolgálja, az elesetteket pedig megtagadja.

Ti mind a nagy családom vagytok

– így hálálkodott a szolidaritási rendezvény résztvevőinek Iványi Gábor, mindenkinek megköszönve a kiállást. Szerencsésnek tartom magam, mondta a lelkész, hogy ilyen csodálatos emberek közösségéhez tartozhatok.

(Borítóképünkön Pankotai Lili egy korábbi tüntetésen.)

HVG