Sokat dolgozunk, pontosabban sok időt töltünk a munkahelyünkön

Sokat dolgozunk, pontosabban sok időt töltünk a munkahelyünkön

2023. október 1., 14:00

Sokat dolgozunk, pontosabban sok időt töltünk a munkahelyünkön

A koronavírus járványa óta nagyon is jól tudjuk, hogy a bezártság bizony nagyon rossz tud lenni. Azonban arra is megtanított minket, hogy a munkahely nem feltétlenül kell, hogy fizikai értelemben is egy másik helyszínen legyen. 

A távmunka az internetnek és a biztonsági megoldásoknak köszönhetően remekül kivitelezhető, hiszen erre állt át szinte minden cég, ahol a személyes jelenlét nem volt feltétlenül szükséges a munkavégzéshez. Most azonban lecsengőben van ez a trend, és lassan a munkavállalókat visszarendelik a cégek az irodákba… 

 

Ráadásul nem is keveset töltünk itt, hiszen átlagosan 39,6 órát időzünk a munkahelyünkön egy héten, ami elég sok, főleg, ha azt nézzük, hogy az Unió átlaga 37,5 óra. Itt a hollandok állnak a legjobban, ők csak 33,2 órát töltenek el a munkahelyükön. 

Az időintervallum természetesen nem a munkával töltött időt mutatja, azaz nem feltétlenül. Az atipikus foglalkoztatások esetében – például ahol megoldható, a távmunkában – a munkával eltöltött idő még növekszik is az irodához képest, de környezetvédelmi szempontból mindenképpen előnyösebb. A bejárás, az iroda kifűtése/hűtése, az áramellátás mind kibocsátást generál, ráadásul sokszor feleslegesen. Arról nem is beszélve, hogy ezeket a helyiségeket bérelni is kell, a bejárás, menza, takarítás, berendezés mind-mind plusz költséget jelentenek. A távmunka valós lehetőség, kár lenne lemondani róla csak azért, mert már nem vagyunk rákényszerítve. 

képek és lead kép: shutterstock

Írta a koponyeg.hu