Újra elkészítik Verstappen összetört herendi F1-es trófeáját

Újra elkészítik Verstappen összetört herendi F1-es trófeáját

Újra elkészítik Verstappen összetört herendi F1-es trófeáját

A Formula-1-es Magyar Nagydíj legnagyobb visszhangot kapó „incidense” a leintés után, a pódiumceremónia során történt, amikor Lando Norris sajátos pezsgőnyitási technikájának köszönhetően leesett és összetört Max Verstappen győzelmi trófeája. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója már a futam előtti hétfőn jelezte a Formula.hu jelenlétében tartott sajtótájékoztatón, hogy fel vannak készülve arra az esetre, ha esetleg baleset érné a több hónapnyi munkával készült, 40 ezer euró körüli értékű trófeát, a verseny másnapján pedig az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójának be is jelentette, hogy bár sajnálattal vették tudomásul, hogy ez lett a kupa sorsa, de mivel meglátása szerint a Herendinek a magyar országimázsépítésben is fontos szerepe van, pótolni fogják a serleget.

„A csapatok majd eldöntik, ki volt a hibás, de mi vállaljuk az örömteli és nehéz terhet, és újra elkészítjük” – fogalmazott az MTI beszámolója szerint. Simon Attila kiemelte, minden alkotásukra örökös pótlási garanciát vállalnak, emiatt a mintatárban a Magyar Nagydíj serlegeinek másodpéldánya is ott van. A vázatest gyártása már el is kezdődött, így az eredetileg hat hónapos elkészítési folyamat most rövidebb lesz, és a Red Bull kétszeres világbajnoka pár hét múlva megkaphatja a kupát.

f1-hun-trofea-herendi-torott

fotó: Red Bull Content Pool

Wolff: F2-es mezőny egyetlen F1-es autó mögött

33 másodperc különbség a második helyezetthez képest, 39 másodperc az időmérőn még leggyorsabb Mercedes előtt – ezek a számok tükrözik Max Verstappen dominanciáját a Hungaroringen. Toto Wolff a fenti hasonlattal jellemzett:

„Láttuk ezt már a pénteki edzés hosszú etapjain is. Itt állnak ők, olyan, mintha egy Formula-2-es mezőny küzdene egyetlen Formula-1-es autó ellen” – mondta Wolff, de aztán hozzátette: a Red Bull megérdemelten áll ekkora előnyben. „Ők végezték a legjobb munkát, az előírt szabályok keretein belül. Ez meritokrácia. Mi is fogunk még versenyeket és bajnokságokat nyerni, de ma láthattuk Max tempóját.”

Fotó: Red Bull Content Pool

Megsúgott egy fontos részletet Hamilton szerződéséről Wolff?

Lewis Hamilton 2024-es Mercedes-szerződése hosszú ideje foglalkoztatja az F1-es közvéleményt, de hétvégéről hétvégére lényegében ugyanazt ismételgetik az érintettek: a Hungaroringen ezt Toto Wolff úgy fogalmazta meg, „aláírva nincs, de érzelmileg már kész van” a szerződés.

Az osztrák csapatvezető egy érdekes közjátéknak is szereplőjévé vált a hétvégén. A Magyar Nagydíj egy különleges F1-es közvetítés színhelye volt, angol és német nyelven is készült egy gyerekeknek szóló adás gyerekriporterek részvételével. Egyikük a német verzióból interjút készített Wolff-fal: mikor a szerződés hossza iránt érdeklődött, a csapatfőnök úgy reagált, nem mondhatja el nyilvánosan, de megsúgja neki. A fiú fülébe suttogta, a fiatal riporter azonban hangosan visszamondta: két évre szól a szerződés.

Persze ha Wolff nem akarta volna, hogy ez a részlet nyilvánosságra kerüljön, akkor vélhetően súgva sem mondja el senkinek – ami biztos, Hamilton szerződéses helyzete ma is téma lett az F1-es sajtóban.  

Videó: Norris eltörte Verstappen győztes trófeáját

Lando Norris kicsit belerondított Max Verstappen győzelmébe a Magyar Nagydíjon: a pályán ugyan nem tudta megnehezíteni a holland dolgát, a pezsgőzésnél azonban véletlenül eltörte a világbajnok frissen kapott, a győzelemért járó trófeáját. Videón az eset és fotón az eredménye:

 

 SI202307230526

A tűzeset miatt törölték a WRX el sem kezdődött versenyhétvégéjét

Leégett egy komplett csapat a Ralikrossz-világbajnokság Lydden Hill-i versenyének előestéjén: a péntek éjszakai tűzben megsemmisült a Special ONE Racing csapat szinte teljes felszerelése, beleértve egy kamiont és a két Lancia Delta Evo-e RX versenygépet, melyekkel Sebastien Loeb és Guerlain Chicherit szerepeltek volna.

Személyi sérülés nem történt, viszont a biztonsági kamerák felvétele szerint az egyik, töltés alatt levő autó akkumulátora okozta a tüzet – a 2022-es elektromos átállás óta először történt ilyen baleset. Az ebből fakadó biztonsági aggályok miatt vizsgálat indult, a WRX szombati programját pedig elővigyázatosságból felfüggesztették.

Szombaton éjjel született csak meg a döntés: a világbajnokság vasárnapi programját is törlik, azaz a szezon negyedik versenyhétvégéje elmarad – úgy, hogy naptár szerint kezdetét is vette, de a gyakorlatban nem futottak belőle egyetlen kilométert sem. A vizsgálat továbbra sem jutott eredményre a tűz kiváltó okát illetően, a hajtásláncot biztosító Kreisel Electric pedig nem tudott biztosítékot adni, hogy a baleset nem ismétlődik meg. A versenyt a nézők, csapattagok és versenyzők biztonságára hivatkozva fújták le.

A nézők a törlés ellenére nem maradnak hoppon, hiszen a helyszínen az RX2e kategória és a brit bajnokság programját megtartották. A WRX következő hétvégéje két hét múlva, Belgiumban esedékes.

Fotó: Red Bull Content Pool

F3: Williamses sikerrel indult a versenynap a Hungaroringen

A Formula-3-asok sprintfutama nyitotta a programot a 38. F1-es Magyar Nagydíj vasárnapi versenynapján. A pole-ból Zak O’Sullivan várhatta a piros lámpák kialvását, s a Williams akadémiáját erősítő Prema-versenyző az elsőtől az utolsó pillanatig kontrollálta is a futamot, így rajt-cél győzelmet aratva zsebelte be idei negyedik diadalát (így már neki van 2023-ban a legtöbb első helye) – amellyel ráadásul öt pozíciót ugorva az összetett tabellán is feljött másodiknak a brit! A Ferrari-neveldéhez tartozó Dino Beganovic is senkitől nem zavartatva jött be másodiknak, a dobogó alsó fokáért azonban volt csata: nagyjából a táv felénél ment el Franco Colapinto Leonardo Fornaroli mellett, így egy másik Williams-növendék is felállhatott a pódiumra.

Oliver Goethe lett a negyedik, Paul Aron pedig az ötödik, de a verseny embere a hatodikként befutó Pepe Martí volt: szép előzéseket bemutatva – többek között a bajnokságot vezető Gabriel Bortoleto mellett is elment –, hét pozíciót javítva zárkózott fel a spanyol, aki egy ponttal így is elveszítette az összetettbeli második helyet O’Sullivannel szemben. Bortoleto hetedikként látta meg a kockás zászlót, ezzel továbbra is magabiztosan vezet: előnye 43 egység a mai győztessel, 44 Martíval szemben. A versenyt megelőzően harmadik Gabriele Mini csupán 16. lett, így ő hátrébb csúszott a pontversenyben: Aron, Beganovic és Colapinto is átlépte az olaszt.

f3-osullivan-hun

fotó: DPPI

Hamilton rekordot döntött, az F1 csúcsot állított be a hungaroringi időmérőn

Kezdjük az előbbivel: Lewis Hamilton karrierje során kilencedik alkalommal szerzett pole-pozíciót a Magyar Nagydíjon, ezzel immár egyedül tartja az egy helyszínen és futamon begyűjtött legtöbb rajtelsőség rekordját. Nyolc-nyolc pole-t számlál Ayrton Senna Imolában (San Marinó-i Nagydíj), Michael Schumacher Suzukában (Japán Nagydíj) és Hamilton Melbourne-ben (Ausztrál Nagydíj), őket hagyta le szombaton a hétszeres világbajnok.

Méghozzá tette mindezt minden idők legszorosabb top 10-es eredményét hozó kvalifikációján: Hamiltont és a tizedik helyezett Nico Hülkenberget 577 ezredmásodperc választotta el a Q3-ban – ez az 577 ezred pedig pontosan megegyezik azzal, amit a 2003-as Brazil GP időmérőjén is láthattunk Rubens Barrichello és Fernando Alonso között, csak akkor még egykörös szisztéma volt érvényben.

f1-hungaroring-saturday-193

fotó: Ollé Iván

Jön a 38. F1-es Magyar Nagydíj – itt a vasárnapi menetrend

Természetesen a hét utolsó napján is a Hungaroringre szegeződnek leginkább a tekintetek, hiszen 15 órakor jön a Formula-1-es futam, előtte pedig még a betétkategóriák főversenyei. Ezen kívül lesz IndyCar, WRC és NASCAR is – és lett volna Ralikrossz-világbajnoki forduló is, ám mivel a szervezők nem tudtak megnyugtató magyarázatot adni a pénteki Lydden Hill-i tűzre, amelyről mi is beszámoltunk és amelyben odaveszett Sebastien Loebék Lanciája, biztonsági okokból törölték a versenyt. Mutatjuk a programot:

Vasárnap (július 23.)  
07:09-10:01 WRC, 18-20. szakasz (WRC+, előfizetés után élő)
08:25 Formula-3, Főfutam (tv: M4 Sport, élő)
10:05 Formula-2, Főfutam (tv: M4 Sport, élő)
12:00 Porsche Szuperkupa, Futam (tv: Eurosport 2, 15:00, felv.)
12:15 WRC, Power Stage (WRC+, előfizetés után élő)
15:00 Formula-1, Futam (tv: M4 Sport, élő)
17:05-17:30 IndyCar, Warm up  
20:00 IndyCar, 2. futam (tv: Match4, élő)
20:30 NASCAR Cup Series, Futam (tv: Aréna4, élő)

f1-hungaroring-saturday-129

fotó: Ollé Iván

Helyszíni: Robbantott Hamilton, hosszabbított a Hungaroring

Mámorban úszó Hamilton, bosszús Verstappen, újabb öt évre hosszabbító Hungaroring – Mészáros Sándor, a Formula.hu tudósítójának videós bejelentkezése a 38. Magyar Nagydíj időmérőjének napjáról IDE vagy a képre kattintva nézhető:

356982637_1311619366148062_7486367213627662653_n

10 ezer eurójába fájt a Haasnak egy dupla mulasztás a Hungaroringen

Pénzbírsággal sújtották az F1-es Magyar Nagydíjon a Haast. Történt ugyanis, hogy pénteki edzés után ugyan fizikailag visszaszolgáltattak a Pirellinek egy-egy szett intermediate gumit autónként, ám elektronikusan ezt nem jegyezték fel – márpedig ez szabálysértésnek minősül, így egyenként 5-5 ezer euróra büntették Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg abroncsai miatt az amerikai istállót.

Az időmérő után vizsgálták még Lance Strollt is, amiért a Q1-ben feltartotta a 13-as kanyarban Valtteri Bottast. A kanadai azonban megúszta szankció nélkül: a felügyelők úgy ítélték meg, hogy bár Stroll feltartotta a finnt, ebben szerepet játszott az utolsó kanyarokban kialakult tumultus is, amely miatt az Aston Martin versenyzője nem tudott lehúzódni az alfás elől a versenyívről.

f1-haas-hun

fotó: DPPI

„Érzelmileg már megvan” – Wolff Hamilton új F1-es szerződéséről

Annak ellenére, hogy a felek rendre elmondják, hogy csak idő kérdése, hogy nyélbe üssék Lewis Hamilton szerződéshosszabbítását a Mercedesnél, a bejelentésre még mindig nem került sor. Toto Wolff csapatvezető a Magyar Nagydíj helyszínén adott rövid és tömör helyzetjelentést arról, hogyan is állnak a tárgyalások: „A helyzet az, hogy még nem írtuk alá, de érzelmileg már kész van” – nyilatkozta a Sky Sports F1-nek.

Wolff szavai összhangban vannak azzal, amit Hamilton nyilatkozott még a csütörtöki sajtónapon a Formula.hu jelenlétében, ahol félig viccesen arról beszélt, hogy lehet, hogy majd csak a szezon végén írnak alá: „Lehet, hogy most az év végéig kell várnunk. Igazából nincs információm, amit megoszthatnék, a jogászok munkája ez. Nem vettem részt végig az egyeztetésekben, már az elején kiszálltam. A többi folyamatban lévő dolgomra akartam koncentrálni, így a csapat dolgozott rajta a háttérben. Nincs már egyeztetnivalónk, csak apróságok.”

f1-hungaroring-friday-20

Fotó: Ollé Iván

Szívesen visszafogadná De Vriest a Mercedes

Mindössze tíz futam után véget ért az F1-es kaland Nyck de Vries számára, miután a Magyar Nagydíjtól kezdve már Daniel Ricciardo vette át a helyét az AlphaTaurinál. A hollandot tavaly a Mercedes kötelékeiből igazolta le a Red Bull: előtte évekig a Mercedesnél szerepelt többek között a Formula-E-ben, valamint Formula-1-es szimulátorversenyzőként. Emiatt a Hungaroringen tartott sajtótájékoztatón neki is szegezték a kérdést a Mercedes vezető pályamérnökének, Andrew Shovlinnak, hogy visszafogadnák-e De Vriest ebben a minőségében:

„Úgy gondolom, Nyck többre vágyik annál, mint hogy szimplán szimulátorpilóta legyen, szóval újra versenyezni akar. Csak szöveges üzenetet váltottam vele, és azt mondta, tudatni fogja, hogyan alakulnak a tervei. Egyértelműen roppant hasznos volt számunkra abban a szerepkörben, és szívesen visszafogadnánk őt ebben a felállásban. De azt gyanítom, arra fog koncentrálni, hogy versenyülést találjon magának. Ha nem a Formula-1-ben, akkor más nagy és versenyképes sorozatban. Világos, hogy mennyire tehetséges. F2-es bajnok, Formula-E-világbajnok, amit kifejezetten nehéz megnyerni. Újra győztes ülést szeretne magának” – fogalmazott a Formula.hu jelenlétében Shovlin. De Vriesnek amúgy a hírek szerint máris lehet ajánlata: állítólag a Nissan Formula-E-alakulata érdeklődik a szolgálatai iránt.

f1-devries-mercedes

fotó: DPPI

Nem fog beleszólni az F1-be az új Alpine-vezérigazgató

Távozik az Alpine legfelső posztjáról Laurent Rossi, akit Philippe Krief vált a márka vezérigazgatójaként. De nem csupán személyi, hanem strukturális változás is történik, Rossi ugyanis aktív ellenőrzést gyakorolt a Formula-1-es csapat felett, a korábban Alfa Romeónál és Ferrarinál dolgozó Kriefnek azonban nem lesz ilyen jogköre.

„Az Alpine új vezérigazgatójának semmilyen ráhatása nem lesz a Formula-1-es részre” – mondta a médiának, beleértve a Formula.hu-t a csapatfőnökök pénteki hungaroringi sajtótájékoztatóján Otmar Szafnauer. „Az a változás az Alpine üzleti perspektíváját szem előtt tartva történt, nem a Formula-1-et nézve. A vezérigazgató az Alpine Carsra fog fókuszálni a Formula-1 helyett.”

A csapatvezető hozzátette, Rossi, akit különleges projektekhez helyeztek át az Alpine-on belül, tudtával szintén nem fog belefolyni a Formula-1-be. Végül a motorsportrészleg új alelnöke, Bruno Famin szerepéről is ejtett pár szót: „Több mint egy éve már dolgozott Viryben, valamint az endurance-on és a Dakaron is, ehhez jön hozzá most a Formula-1, habár már eddig is része volt a Formula-1-es programnak. Olyan nagy változás nem történt” – mondta Szafnauer, aki hivatalosan a hierarchiában Faminnek jelent.

Fotó: DPPI

Jön az F1-es Magyar Nagydíj időmérője – itt a szombati menetrend

Délután 16 órakor kezdődik a 38. Formula-1-es Magyar Nagydíj kvalifikációját, de előtte rendeznek Formula-2-es és Formula-3-as sprintfutamokat is a Hungaroringen – miközben az IndyCar, a WRC és a WRX mezőnye is versenyez. Mutatjuk a szombati programot:

Szombat (július 22.)  
07:09- WRC, 9-17. szakasz (WRC+, előfizetés után élő)
09:50 Formula-3, Sprintfutam (tv: M4 Sport, élő)
10:00-17:00 WRX, Edzés és előfutamok  
11:20-11:50 Porsche Szuperkupa, Időmérő  
12:30-13:30 Formula-1, 3. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)
14:15 Formula-2, Sprintfutam (tv: M4 Sport, élő)
15:30-16:30 IndyCar, 1. időmérő (tv: Aréna4, élő)
16:00-17:00 Formula-1, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)
18:00 NASCAR Truck Series, Futam (tv: Aréna4, élő)
21:00 IndyCar, 1. futam (tv: Aréna4, élő)
23:30 NASCAR Xfinity Series, Futam (tv: Aréna4, élő)

f1-hun-day1

fotó: DPPI

Helyszíni: Felkavart péntek és az F1-es Magyar Nagydíj jövője

Szeszélyes időjárás és felkavart sorrend jellemezte a 38. Formula-1-es Magyar Nagydíj első edzésnapját, amelyen Mészáros Sándor, a Formula.hu tudósítója többek között a hungaroringi futam jövőjéről is beszélgetett Stefano Domenicali F1-vezérrel. Sanyi helyszíni videós bejelentkezése IDE vagy a képre kattintva nézhető meg:

Sanyi helyszini-Hungaroring-03

Ezért késik a McLaren Hungaroringre szánt F1-es fejlesztése

A McLaren már jóval korábban beharangozta, hogy a nyári szünet előtt „gyakorlatilag az összes elemében” átalakítja az autója karosszériáját és aerodinamikáját: a fejlesztési csomag akkorának ígérkezett, hogy három futamra elosztva tervezték bevetni őket. Az első 50 százalékot kapta meg Spielbergben Lando Norris, majd újabb 25 százalék érkezett Silverstone-ban a brit autójára, míg Oscar Piastri rendre egy lépéssel a csapattárs mögött járt. A tervek szerint az F1-es Magyar Nagydíjon vált volna teljessé az újítási csomag, ám mint az az istállók kötelezően leadott fejlesztési listájából kiderült, a wokingiak nem készültek újításokkal a Hungaroringre.

Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke pénteken a Formula.hu jelenlétében magyarázta el a késés okát és az új ütemezést is: „Először is azt kell elmondani, hogy itt megkapta Oscar is az első szárnyat. Ez a Brit Nagydíjon még nem volt lehetséges az alkatrészek limitált száma miatt” – mutatott rá Stella. „Aztán ami a további fejlesztéseket illeti, rájöttünk, hogy tervezési és gyártási szempontból kicsit több időre van szükségünk, hogy a teljes csomag meglegyen. Úgyhogy majd a következő futamokon érkezik néhány új elem, és mindenekelőtt a nyári szünetet követően.”

f1-mclaren-hun

fotó: DPPI

Doohan idén először pole-ban az F2-ben, williamses rajtelsőség az F3-ban a Hungaroringen

A két F1-es szabadedzés között rendezték a Formula-3-asok és a Formula-2-esek időmérőjét a Hungaroringen. Előbb az F3-asok gurultak pályára, még vizes, de már száradó pályán. A trükkös körülmények elsősorban Oliver Greyen fogtak ki, hibájával piros zászlós megszakítást is kiváltott a pilóta. A leggyorsabbnak a Williams akadémiáját erősítő Zak O’Sullivan bizonyult, ő szerezte meg a pole-t, megelőzve premás csapattársát, Dino Beganovicot, valamint a Tridentnél szereplő Leonardo Fornarolit. Őket az előző, silverstone-i forduló két győztese, Franco Colapinto és Oliver Goethe követte a sorban. A bajnokságot magabiztosan vezető Gabriel Bortoleto csak kilencedikként zárt, de így is sokkal jobban járt, mint az összetettben második Pepe Martí, aki mindössze a 13. időt futotta, így ő mindkét versenyt ebből a pozícióból kezdi majd meg.

A Formula-2-ben már végig száraz volt a pálya – bár néhányan jelentettek esőcseppeket –, de így is történt egy autótörés és megszakítás Roman Stanek hibájának köszönhetően. A pole-pozíciót az idei szezon során először Jack Doohan zsebelte be, 52 ezreddel megelőzve Victor Martints-t és 91 ezreddel a bajnokságban élen álló Frederik Vestit. Utóbbit szorosan követi fő üldözője, Theo Pourchaire, majd jött Enzo Fittipaldi és a pontversenyben harmadik és negyedik Ayumu Iwasa és Oliver Bearman. A tizedik hely és ezzel a fordított rajtrácsos elsőség Kush Mainié lett.

A program mindkét kategória esetében a sprintversennyel folytatódik szombat délelőtt, illetve délután.

f2-doohan-pole-hun

Óriási tűz, porig égtek Loebék autói a WRX helyszínén – videó

Hatalmas tűz ütött ki a Ralikrossz-világbajnokság hétvégi versenyének helyszínén, a Lydden Hill-i versenypályán: a hírek szerint a Special ONE Racing csapatánál csaptak fel a lángok, amelyek martalékává váltak az alakulat kamionjai, valamint a két Lancia Delta Evo-E RX, amelyekkel Sebastien Loeb és Guerlain Chicherit versenyeztek volna. A WRX közleménye szerint személyi sérülés szerencsére nem történt a tűzesetben.

A hétvége első nagy balesete: mexikói F3-as tört a hátsó egyenesben

A Magyar Nagydíj hétvégéjének legelső szabadedzését a Formula-3-asoknak tartották: öt perc volt már csak vissza a tréningből, mikor Rafael Villagomez alól a 10-es kanyarból kigyorsítva kicsúszott a Van Amersfoort hátulja. Az irányítását vesztett autó megforgott a kanyart követő rövidebb egyenesben, eközben pedig elkerülhetetlenül sodródott a jobboldali fal felé, amelyet orrával talált el.

A nagy becsapódás során Villagomez autójáról leszakadt az első és hátsó szárny, a roncs a pálya közepén állt meg. A 21 éves versenyző sértetlenül sétált el a baleset helyszínéről – szabadedzést már nem indították újra.

[embedded content]

„A legjobb időmérős specialista, akivel valaha dolgoztam” – dupla elismerés Hülkenbergnek

Nem egy, hanem két Formula-1-es szakember is Nico Hülkenberg kvalifikációs kvalitásait méltatta. Előbb Beat Zehnder, az Alfa Romeo veterán csapatmenedzsere nyilatkozta a Formel1.de-nek, hogy időmérő tekintetében a német volt a legjobb, akivel együtt dolgozott a Saubernél – ami azért nagy szó, mert Zehnder csapattal töltött 30 éve alatt Kimi Raikkönen, Felipe Massa, Robert Kubica vagy épp Charles Leclerc is megfordult a hinwili gárdánál.

Erre az interjúra visszautalva dicsérte Hülkenberget aktuális főnöke, Günther Steiner is a Magyar Nagydíj sajtónapján: „Abszolút így van! Néha a semmiből tud összerakni egy nagyszerű kört. Beat régebb óta van a sportban, mint én, ezért tisztelem a véleményét. Mindenesetre ő egy nagyon jó időmérős specialista, ahogy ebben az évben is láttuk. Háromszor bejutott már a Q3-ba, egyértelmű, hogy nagyon jó az időmérőn. A világ egyik legjobbja, vagy az egyik legjobb valaha? Ezt nem tudom megmondani.”

Hülkenberg idei kvalifikációs mérlege valóban bravúros, Kanadában második lett az időmérőn, Ausztriában negyedik a sprintrajtrácsot meghatározó szétlövésen – az összes Q3-ba jutására még Steiner sem emlékszik, a sprintszétlövéseket is számolva hatszor ment tovább a harmadik fázisba. Más kérdés, hogy a VF-23 gyenge gumikezelése és versenytempója miatt a jó rajthelyeket legtöbbször pontszerzésre sem sikerül fordítani.

Fotó: Haas F1 Team

Helyszíni: Teltház Ricciardo sajtótájékoztatóján, Baumgartner 20

Mészáros Sándor és Gobodics Tamás képviselik a Formula.hu-t a Hungaroringen. Csütörtökön Ricciardóról, Alonsóról és Baumgartner Zsoltról szállították a híreket – a videó a képre vagy ide kattintva érhető el:

formula.hu