Ezért szenved idén az F1-es időmérőkön Hamilton

Ezért szenved idén az F1-es időmérőkön Hamilton

Nincs élete időmérős formájában Lewis Hamilton: a Mercedes ásza ebben a szezonban ugyan összességében meggyőző fölénnyel előzi meg házon belül George Russellt, de egy körön kisebb a különbség, és több alkalommal is kellemetlen pofonba, akár Q2-es kiesésekbe szaladt bele a hétszeres világbajnok.

Andrew Shovlin, a Mercedes pályamérnök-igazgatója szerint ennek megvan a maga oka: Hamilton ugyanis a nehezen beállítható W14-est mindig a minél jobb versenytempó érdekében állítja be, így annak gumikezelése, gumimelegítése sokkal-sokkal trükkösebben működik egy körön.

f1-hamilton-mercedes-suzuka

A visszafogottabb szombati teljesítményt ezzel a szűk működési tartománnyal magyarázzák Brackley-ben, és Shovlin azt is hangsúlyozta, hogy ők elégedettek ezzel a kompromisszummal.

„Vasárnap mindig teljesít, ami briliáns, mert így mindig hozza nekünk a megfelelő pontmennyiséget. Az autó néha elég nehezen, nagyon kis ablakban használható, ha nem találjuk azt el nagyon pontosan, akkor könnyen szenvedés lehet az időmérő” – magyarázta Shovlin.

„Ráadásul manapság már nagyon nehéz túljutni a Q1-en és a Q2-n. Pár éve még csak futottunk egy kört a szekciók közepén, amivel simán továbbjutottunk, sőt volt, hogy a két szekciót egy szett gumival oldottuk meg. Most viszont ha nincs meg a tökéletes egyensúly, ha rosszul jön ki a forgalom, nem tökéletes a kivezető kör, akkor rögtön megfizetjük az árát” – idézi a szakember szavait a Racingnews365.com.

A versenytempó a lényeg a Mercedesnél

Shovlin szerint ez a gumimelegítési, gumikezelési kompromisszum az, ami hátrányba hozza őket és Hamiltont a kvalifikációkon – ráadásul az autó annyira nem gyors, hogy egy elrontott kivezető kör, vagy egy kicsit elrontott balansz ne üssön vissza, ezek rögtön tizedmásodperceket, és komoly helyezéseket jelentenek.

De a pontokat vasárnap osztják, így az a lényeg.

„A versenytempó rendben van, ami megmutatja, hogy az autó használható, amikor arra van szükség. De nehéz érteni a gumikat nyomás alatt, olyan helyzetben, amikor muszáj megfutni egy jó kört a továbbjutáshoz. Ez mindenki dolgát megnehezíti, aki nem 100%-ig magabiztos az autóban a Q1 kezdetén” – tette hozzá.

ATP_F1_1108_20230914_LEE_resize

Hamilton egyébként hetvenöt ponttal szerzett eddig többet Russellnél, ő a harmadik az egyéni pontversenyben, míg csapattársa csak a holtversenyes hetedik-nyolcadik, úgyhogy a stratégia kifizetődő.

A futamokon 12-4 az állás a javára, míg az említett időmérős szenvedés 8-8-as eredményt hozott eddig kettejük között – a nyári szünet előtt ez is Hamilton felé billent, de aztán Russell sorozatban háromszor legyőzte, mielőtt a legutóbbi Japán Nagydíjon megint kikapott rutinos társától.

Tegyük hozzá, hogy Hamilton a Hungaroringen például pole-pozíciót szerzett, ott inkább a futamon volt gondja: ebből is látszik, hogy ott jó a Mercedes, amire éppen hangolja az autóját, de az egykörös és a versenytempó egyszerre nem szokott sikerülni.

formula.hu