40 millióért dolgoznak hostessek az MTVA rendezvényein és forgatásain

Az MTVA a keretösszeg 70 százalékának lehívására mindenképp kötelezettséget vállalt.

A közbeszerzési eljárás eredményei szerint egy éven keresztül a Nebuló-Meló Iskolaszövetkezet biztosítja a hostesseket a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapítvány (MTVA) számára, a július 3-án aláírt egyéves szerződés 40 millió forint plusz áfáról szól – írja a Media1.

Mint írják, a hostessek feladata az MTVA szervezésében, az MTVA székhelyén vagy külső helyszíneken megvalósuló rendezvényekre, illetve televíziós műsorok forgatására érkező vendégek fogadása, valamint egyéb eseményeken hostess tevékenység ellátása.

Persze a hostesseknek egységes öltözetet kell viselniük: a lányoknak fehér, vállat takaró blúzt és minimum combközépig érő szoknyát vagy nadrágot, a fiúknak fehér inget és sötét hosszú nadrágot. A megrendelő a lányoknak selyemsálat, a fiúknak nyakkendőt biztosít, melynek viselete kötelező.

Egyes rendezvényeken előfordulhat jelmezbe öltözött hostess igénybevétele is, ilyenkor a jelmezt az MTVA biztosítja.

Úgy lehet becsülni, hogy a szolgáltatás havi 600-800 órát vesz igénybe. Ez azonban a műsorstruktúra miatt egyes hónapokban ennél több, más hónapokban pedig ennél kevesebb is lehet.

Az MTVA ugyanakkor a keretösszeg 70 százalékának lehívására mindenképp kötelezettséget vállalt.

A közbeszerzési felhívásra egyébként három munkaerő-közvetítő iskolaszövetkezet is jelentkezett, de a legolcsóbb nettó órabérrel számoló ajánlattevőt egy hosszas procedúra végén kizárták, mivel az árai nem vették figyelembe a jövőre is várható minimálbér-emelést.

HVG