Brüsszel megtiltaná, hogy magunk döntsünk a sorsunkról

Brüsszel megtiltaná, hogy magunk döntsünk a sorsunkról

MH/MTI
2023. szeptember 26. kedd. 16:53

Az államtitkár Mellár Tamás felszólalására reagált. A Párbeszéd politikusa arról beszélt, hogy a Fidesz szuverenitási törvénye gyengítené Brüsszel befolyását Magyarországán. Pedig szerinte a magyar gazdaságot inkább integrálni kéne az európai gazdaságba, semmint függetleníteni attól. Ezek után azzal riogatott, hogy a jogszabály elfogadása esetén az európai befektetők el fogják hagyhatják az országot. Majd nyomatékosította: ő úgy látja, hogy ez a szuverenitási törekvés „szerfelett veszélyes kalandorpolitika”.

Dömötör Csaba minderre azt mondta: a szuverenitás azt is jelenti, hogy „saját magunk hozhatjuk meg a jövőnket érintő legfontosabb döntéseket”. Valóban vannak viták az EU-val, és ennek az is oka, hogy az unióban nem a lényegi kérdésekkel foglalkoznak, „másodosztályú tagoknak tekintenek minket”, és „a nemzeti szuverenitásunkat felül akarják írni” – fogalmazott.

Közölte: szuverenitási kérdés, hogy az EU azt akarja, töröljék el a rezsitámogatást, egyetlen nap alatt keresztülverték a betelepítési kvóta javaslatát, megpróbálják elvitatni a különadókat, támadják a kormány árszabályozási döntéseit, az uniós költségvetés tekintetében pedig plusz befizetést kérnek a tagállamoktól, miközben „a nekünk egyébként járó uniós forrásokat nem adták oda”. 

Megjegyezte továbbá, hogy „folyamatosan tetten érhető egy törekvés, miszerint ne Magyarországon szülessenek döntések bizonyos adónemekről”. Az államtitkár az ukrajnai háborút is felhozta példaként: Brüsszelben az általános állásfoglalásokban inkább háborút szorgalmaznak, pedig most az a legfontosabb szuverenitási kérdés az ország előtt, hogy „ki tudunk-e maradni ebből a konfliktusból”.

Végezetül kijelentette: az uniós tagság Magyarország számára nemzeti érdek, de ez nem jelenti azt, hogyha „a nemzeti szuverenitásunkat valami veszélyezteti”, akkor azt ne vennék napirendre, még akkor is, ha ez gyakran vitákkal jár.

Írta a Magyar Hírlap