Autó: Max Verstappen nyert a Hungaroringen, behúzta a Red Bull történelmi rekordját

Autó: Max Verstappen nyert a Hungaroringen, behúzta a Red Bull történelmi rekordját

Lewis Hamilton álomszerű időmérős teljesítménye versenykörülmények között már nem jött össze, így csak a negyedik helyen végzett, a McLarenek viszont nagyon határozottan jelezték, hogy komolyan kell venni őket: Lando Norris a második, Oscar Piastri az ötödik lett. A 38. Magyar Nagydíjon a Red Bullok 35 éves rekordot adtak át a múltnak, és sorozatban a 12. győzelmüket szerezték meg, a tavalyi szezonzáró óta verhetetlenek. A visszatérő Daniel Ricciardo a 13. helyen rázódott vissza az F1-es munkatempóba.

Lewis Hamilton hatalmas meglepetésre szerezte meg a pole pozíciót azon a pályán, ahol már nyolc győzelmet szerzett, ráadásul másfél évnyi pole-böjtöt tört meg ezzel a Mercedesnél. A 38. Magyar Nagydíj tehát már a rajtrács sorrendjével izgalmasnak ígérkezett, Hamilton mellől ugyanis a Red Bull sorozatban 12. győzelmére hajtó Max Verstappen indult, a következő sort pedig a felszálló ágban lévő McLaren két versenyzője, Lando Norris és Oscar Piastri szerezte meg. Lewis Hamilton és Max Verstappen a 2021-es Abu-Dzabi Nagydíj óta először találta magát a másik mellett a rajtrács első sorában.

Max Verstappen tekintélyes majdnem százpontos előnnyel érkezett a Hungaroringre

A magyar futam a már megszokott hőségben rajtolt el, a levegő 28, az aszfalt csaknem 50 Celsius-fokos volt, több pilóta hűtőmellénnyel ült be az autójába. A különleges időmérő formátum miatt az élen kevés pilóta engedhetett meg magának friss gumit, Lando Norris volt az egyetlen, akinek új kemény és közepes abroncsok álltak a rendelkezésére. Az első nyolc versenyző közepes gumikon rajtolt, Sergio Pérez volt az első a kilencedik helyen, aki a kemény keveréket választotta.

© Veres Viktor

A két McLaren hatalmasat rajtolt, és megelőzte Hamiltont, ahogy Max Verstappen is, aki az élre állt az első kör után. Bár Hamilton számított arra, hogy nehéz dolga lesz, az esélyei szempontjából nem igazán volt optimális, hogy hárman is megelőzték a rajtnál.

Az Alpine-ok versenye sem alakult optimálisan, Esteban Ocon és Pierre Gasly közvetlenül a rajt után ütközött, bár egyikük sem volt hibás: Cso Kuan-jü (Alfa Romeo) hátulról beleütközött Daniel Ricciardóba (Alpha Tauri), az meglökte az egyik franciát, aki kipörgette a csapattársát. Az első kör végén mindké kék autó a boxba gurult, majd mindkettő feladta a versenyt. A versenybíróság hamarosan 5 másodperces büntetéssel sújtotta a balesetet okozó kínait.

© Veres Viktor

A kerékcserék már a 9. körben megkezdődtek, elsőként Alex Albon (Williams) váltott közepesekről keményekre, majd mögötte mind többen érkeztek a boxba új abroncsokért. Az első tíz kör után úgy tűnt, hogy nemcsak Verstappen, hanem a két McLaren tempója is soknak bizonyult Hamilton szemszögéből, a pole pozícióról rajtoló világbajnok egyre inkább leszakadt a negyedik helyen autózva, és viszonylag gyorsan kiderült, hogy nem a dobogóért lesz harcban ezen a futamon.

Az állást a versenynek ebben a szakaszában alapvetően a kerékcserék befolyásolták. Az egész hétvégén kiábrándítóan gyengén szereplő Ferrarinál Leclerc szerelői hibáztak: a szokásos 2-3 másodperc helyett majdnem 10 alatt sikerült lecserélni az összes abroncsot, így a monacói versenyző a 11. helyre csúszott vissza.

A McLarenek továbbra is nagyszerűen tartották magukat – az előző, Brit Nagydíjon bevetett fejlesztési csomag a lassabb Hungaroringen is hatékonynak bizonyult -, csak ők tudtak kapaszkodni a Red Bullok mögött. A 25. körben Norris és Piastri mögött jelentős, közel 20 másodperces hátrányban haladt a két Mercedes – Russell, Hamilton sorrendben –, az első tízbe pedig Sainz (Ferrari), Leclerc, Stroll és Alonso (Aston Martin), valamint Bottas (Alfa Romeo) fért be.

© Veres Viktor

Max Verstappen a 23. körben cserélt először kereket és a 2,3 másodperces boxkiállás után is megtartotta a vezetést, a második helyen autózó Norrist öt másodperccel tudta maga mögött tartani.

A 29. körben Russell és Perez küzdelme okozott izgalmakat: a brit szinte hagyta, hogy mexikói ellenfele megelőzze, aztán keményen visszatámadott. A kettős hosszú másodpercekig, kanyarokon át haladt kerék a kerék mellett, aztán a Red Bullos versenyző újra előnybe került, és visszatért az 5. pozícióba.

Féltávon Hamilton talált valamit az autóban, és elkezdett felzárkózni a harmadik helyen autózó Piastrira, tíz kör alatt öt másodpercre olvasztotta a kilenc másodperces hátrányát, csakhogy közben az egyre közeledő – és a Red Bullos székét Ricciardóval szemben foggal-körömmel őrizni próbáló – Pérez támadását is védenie kellett.

A 44. körben mind Piastrit, mind Perezt kihívták a boxba – utóbbit minden bizonnyal azért, hogy elé vágjon a majd csak később kereket cserélő Hamiltonnak. A mexikói egy elképesztően gyors, mindössze 1,9 másodperc alatt végrehajtott kerékcsere után a hetedik helyre tért vissza, a hétszeres világbajnok pedig egyelőre nem követte a példáját.

A 47. körben Perez aztán a célegyenes végén utolérte Piastrit, aki nagyon keményen próbálta védeni a pozícióját több száz méteren keresztül. Végül a hármas kanyarban a két jobboldali kerekével lecsúszott a fűre – a csapata pedzegette, hogy esetleg a mexikói nem hagyott neki helyet –, így végképp elveszítette a negyedik pozíciót.

 

Hamilton az 50. körig várt a kerékcserével, nem sokkal később pedig Verstappen már a második boxkiállásán is túlesett, és úgy tűnt, senki és semmi nem akadályozza meg, hogy a Magyar Nagydíj győzteseként intsék le.

Perez Piastri megelőzése után a csapattársa, Norris nyomába eredt, akit újra és újra arra figyelmeztetett a versenymérnöke, hogy a mexikói felzárkózóban van rá. A brit csak annyit mondott, „Tudom, tudom, haver, nyomom!”, és a következő körben valamelyest növelte is a különbséget kettejük között.

Norrisnak nehézséget okozott, hogy az előtte haladó Cunoda (Alpha Tauri), bár lengették neki a kék zászlót, nem engedte el, így időt vesztett, miközben Perez elől menekült. A 61. körben aztán sikerült megelőznie a japánt, akit hamarosan a mexikói is megelőzött. Kettejük között nagyjából 3 másodperc volt a különbség 7 körrel a vége előtt. Eközben Verstappen senkitől sem zavartatva haladt az élen, 23 másodperc előnyben Norrishoz képest. 

A 18. helyről rajtoló George Russell mentette a menthetőt, és Carlos Sainz megelőzésével három körrel a vége előtt feljött a hetedik helyre.

A másik Mercedesben Hamilton a harmadik helyezett Perez nyomában száguldott – a mexikói üldőzőből gyorsan üldözötté vált –, és egyetlen kör alatt közel 2 másodpercet hozott rajta. Három körrel a vége előtt 2,5 másodperc volt közöttük a különbség. A következő körben 1,7 másodpercre apadt a Red Bullos versenyző előnye, de már biztos volt, hogy a hétszeres világbajnok nem tudja megelőzni.

Végül Verstappen nagy előnnyel megnyerte a Magyar Nagydíjat, mögötte Norris és Perez, majd Hamilton futott be.

 

 

 

HVG