Tech: NMHH: Veszélyes kihívások terjednek Magyarországon, halál is lehet a vége

Tech: NMHH: Veszélyes kihívások terjednek Magyarországon, halál is lehet a vége

A nyugat-európai és egyesült államokbeli intenzitásnál ugyan kevésbé erősen, de már Magyarországon is találkozni olyan kihívásokkal, amelyek a fiatalok fizikai sérülését vagy akár halálát is okozhatják.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) veszélyes online kihívások hazai megjelenési formáiról készített kutatásának eredményei szerint, a 11 és 17 év közötti gyerekek 38 százaléka találkozott már a veszélyes jelenséggel, 5 százalékuk pedig már részt is vett ilyenben. Ugyan nem hazánkban, de a napokban például egy 15 éves tinédzser életét követelte az úgynevezett blackout challenge.

A kérdőíves kutatás több mint 1300, 11 és 17 év közötti diák válasza alapján készült, és abból indult ki, hogy az online térben megkülönböztetünk veszélyes és veszélytelen kihívásokat. Előbbi kategóriába tartozik a Tetris- vagy az Ice Bucket-kihívás, utóbbiba pedig az önkárosítást, mérgező anyagok belélegzését vagy fogyasztását, valamint bűncselekmények elkövetését követelő bátorságpróbák sorolhatók.

Mint az NMHH pénteki közleménye kifejti, a kihívásokban való részvétel okai között a szakirodalom és a pszichológusok a „fear of missing out” (FOMO), vagyis a „kimaradástól való félelem” jelenségét emelik ki. A kihívások teljesítésével járó társadalmi státusz, a kapcsolatok megerősítése és az idealizált énkép hangsúlyozása is szerepet játszhat az online trendek népszerűségében.

A kutatás rávilágított arra, hogy a felmérésben szereplő gyermekek nagy többsége valamelyik nagy platform – mint például a Facebook, a YouTube vagy a TikTok – aktív felhasználója. Ezek közül a YouTube – 75 százalékuk használja – és a Facebook Messenger (74%) emelkedik ki, de ma már a TikTok is az élvonalban van. Utóbbit a megkérdezettek 60 százaléka napi szinten látogatja.

A jelenség közismert: a megkérdezettek 72 százaléka hallott már valamilyen online kihívásról, legtöbben a közösségi médiából és barátaiktól, ismerőseiktől. Az összes megkérdezett 58%-a már látott is ilyet, sőt 38 százalékuk olyat is, amely a feladatot teljesítő gyermek számára akár veszélyes is lehetett.

A megkérdezettek mindössze 5 százaléka jelezte, hogy részt vett már számára veszélyesnek tűnő kihívásban, azonban az is kiderült, hogy többségük ezt társakkal, legfőképpen barátokkal tette. Aki találkozott már netes online kihívással, annak az egyharmadát kérték már meg arra, hogy vegyen is részt benne. Aggasztó tendencia ugyanakkor, hogy a részvételre buzdító személyek harmada (30%) ismeretlen volt a gyermek számára, de gyakran családtag vagy egy követett influencer volt a felkérő.

© NMHH-kutatás

A veszélyes kihívásban részt vevő gyerek száma ugyan alacsonynak tekinthető, vagyis az ilyen bátorságpróbák terjedése hazánkban a sajtóban megjelenített helyzethez képest pozitívabban alakul. Ennek ellenére fontos a fokozott figyelem, hiszen számos frappánsnak tűnő népszerű kihívás rejt magában veszélyeket, amelyek súlyos következményekkel járhatnak. Érdemes észrevenni és a helyén kezelni az ilyen kihívásokkal kapcsolatos csoportnyomást, az ezekre buzdító üzeneteket – hangsúlyozza a hatóság.

Ma már a közösségimédia-platformok számos technológiai megoldással küzdenek a fizikai és lelki problémákat okozó online jelenségek csökkentéséért. A YouTube-nak és a TikToknak is van az online veszélyes kihívások szűrésére és tiltására vonatkozó irányelve. Ehhez a gyakorlathoz tartozik például a hashtag alapú tiltás, amely az egymáshoz kapcsolt káros tartalmak egész láncolatának eltávolítását teszi lehetővé. Emellett a nagy közösségi oldalak egyre kiterjedtebb panaszkezelési struktúrával is rendelkeznek, amelyek egyik célja a káros tartalmak mielőbbi eltávolítása.

Mindemellett a platformok által alkalmazott tiltási lehetőségek, a mesterséges intelligencia segítségével történő monitorozás gyakran kikerülhető. Az olyan jelenségeknél, mint a blackout-kihívás, a mosókapszula-kihívás vagy a vonatszelfi kiemelten fontos a részvételhez kapcsolódó motivációk kezelése, a csoportnyomás csökkentése és a kockázatvállaló magatartás mérséklése a gyermekek körében.

Éppen ezért szülőként fontos figyelmet fordítani arra, hogy gyerekek számára tudasosítsák, hogy az online térből származó információk, videók esetében óvatosnak kell lenni, az azokban látható tevékenységek ugyanis gyakran manipuláltak, akár maradandó egészségkárosodást vagy halált is okozó veszélyekkel járhatnak.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG