Oleg Carev, az ukrán Verhovna Rada volt képviselője szerint az Egyesült Államok érdeke az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus lezárása – írja csütörtöki cikkében az mk.ru. A politikus szerint maga az Egyesült Államok nem engedheti meg magának, hogy nyíltan kinyilvánítsa az ellenségeskedés leállításának szükségességét, és ezt a szerepet Zelenszkijre hárítja.
Mint írják: Zelenszkijhez közel álló források szerint a Biden-kormány már nyíltan azt követeli az ukrán elnöktől, hogy novemberben kezdje meg a béketárgyalásokat Oroszországgal, azonban az ukrán elnök hivatala nem számított ekkora nyomásra, és most minden lehetséges módon megpróbálja semleges irányba terelni a helyzetet, meggyőzni az „illetékeseket” a háború folytatásának szükségességéről.
Katonai szakértő: Zelenszkij már senkinek sem felel meg
A hír kapcsán a lapnak Anatolij Matvijcsuk orosz nyugalmazott hírszerző tiszt, katonai szakértő is nyilatkozott, aki szerint a Nyugatnak most megvannak a saját problémái, hiszen nemsokára itt a tél, és számos belső gazdasági probléma merül fel Európában, nem beszélve arról, hogy választások következnek az Amerikai Egyesült Államokban, és a szakértő szerint
a Nyugat már kimerítette képességeit Ukrajna támogatására.
Ezért Matvijcsuk szerint „Zelenszkij most nagyon megijedt”, mert számára ez a halál. Hiszen a volt hírszerző szerint „az ukránok soha nem bocsátják meg neki”, hogy „emberek százezrei haltak meg”. „Miért?” – teszi fel a kérdést. Hozzátéve, hogy szerinte az amerikaiak könnyen helyettesíthetik az ukrán elnököt bármelyik „Zaluzsnij nevű, többé-kevésbé hozzáértő üzletemberrel”, vagyis
Matvijcsuk szerint „Zelenszkij a végsőkig küzdeni fog a konfliktus folytatásáért, mert számára ez a saját élete és halála kérdése”.
Ráadásul szerinte az ukrán elnök „a Nyugat radarjára is felkerült” a pénzügyei miatt és mint mondta:
Zelenszkijt (majd – a szerk.) egyszerűen letartóztatják, hogy megtudják, honnan jött ez a pénz, és miért nem a háborúra költötte”.
„Az ukrán elnök teljesen hiteltelen” – tette hozzá. Mint fogalmazott: szerinte az ukrán elnök „egyszerűen nem tudja, mit tegyen, ezért a legjobb védekezésnek azt látja, ha aktívan hirdet néhány »páneurópai értéket«, amelyeket állítólag véd, amihez a háborúnak folytatódnia kell”.
Írta a Magyar Hírlap