Itthon: 13 és 16 éves fiatal vert meg súlyosan egy hajléktalant Oroszlányban

Itthon: 13 és 16 éves fiatal vert meg súlyosan egy hajléktalant Oroszlányban

A két vádlott faággal ütlegelte a férfit.

Egy 13 és egy 16 éves fiú súlyosan bántalmazott egy hajléktalant Oroszlányban – olvasható az Ügyészség közleményében.

A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a két fiatallal szemben, akik 2022 novemberében bántották a férfit. A vádirat szerint a 13 és 16 éves fiatalok egy Oroszlányban lévő parkban látták meg a hajléktalant a padon. Először szóváltásba keveredtek vele, majd később kaviccsal dobálták, sértegették és provokálták a férfit. Végül az egyik vádlott egy faággal a másik pedig tenyérrel ütötte a padon ülő hajléktalan arcát.

Nem érkezett segítség, így folytatták a férfi ütlegelését, a legutolsó rúgást az egyik fiatal a telefonjával videóra vette. A hajléktalan férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A fiatalkorú vádlottak közül az idősebbikre fiatalkorúak fogházbüntetését kérték, társát pedig próbaidő bocsátására. Iskolai tanulmányaikat folytatniuk kell, és indulatkezelési tréningen kell részt venniük.

A rendőrség által a helyszínen készített fotókon azok a fadarabok látszanak, amelyekkel az elkövetők bántalmazták a sértettet.

© Magyarország Ügyészsége

© Magyarország Ügyészsége

HVG