Balesetet szenvedett egy középiskolás diákokat szállító busz az Egyesült Államokban. A balesetben ketten meghaltak, negyvenen megsérültek. Öt ember állapota kritikus. A busz táborba szállította a diákokat, amikor lesodródott az autópályáról, és egy ötven méteres szakadékba zuhant, olvasható a hirado.hu oldalán.
Két ember meghalt, legalább negyvenen pedig megsérültek egy buszbalesetben New Yorkban államban.
Az iskolabusz diákokat szállított egy táborba, amikor lesodródott az I-84-es autópályáról Middletowntól délre, és egy 50 méteres szakadékba zuhant.
Az előzetes információk szerint valószínűleg defekt okozhatta a tragikus balesetet.
A rendőrség közölte, hogy a balesetben legalább két felnőtt – 43 éves Gina Pellettiere és a 71 éves Beatrice Ferrari – életét vesztette, a sérültek közül öt fő állapota kritikus.
A buszon összesen 44 ember tartózkodott, a járat Pennsylvaniába tartott egy zenekari táborba.
„Hálásak vagyunk az elsősegélynyújtóknak, akiknek gyors intézkedése életeket mentett meg, és továbbra is támogatni fogjuk őket, ha szükséges. Lélekben gondolunk azokra, akiket ez a szörnyű helyzet érintett” – írta Kathy Hochul, New York kormányzója.
A baleset helyszínéről készült videó IDE kattintva tekinthető meg.
Írta a Magyar Hírlap