Csütörtökön nyílik a Budapest Contemporary Kortárs Képzőművészeti Vásár a Bálnában

Csütörtökön nyílik a Budapest Contemporary Kortárs Képzőművészeti Vásár a Bálnában

MH/MTI
2023. szeptember 20. szerda. 18:19

Mint írják, a Budapest Contemporary célja, hogy évről évre összehozza a kortárs szcéna legjavát egy magas szakmai színvonalú vásárra, ahol kizárólag a nemzetközileg is jegyzett magyarországi galériák állíthatnak ki.

A közleményben kiemelik, hogy az eseményen többek között látható lesz Bak Imre Graffiti című alkotása, amely nemcsak mérete, színe és jelentősége miatt fontos mű, hanem azért is, mert a 2022 végén elhunyt mesternek ez az utolsó formázott vászna. A festményt eddig nagyon kevesen láthatták.

A vásár másik fénypontja a nemrég, 101 éves korában elhunyt Françoise Gilot műveiből álló válogatás. A művész elismertségét jelzi, hogy festményei ma már több mint egymillió dollárt érnek. Emellett nemzetközi bestseller könyvek – például az Életem Picassóval – szerzője volt. Alkotásai a New York-i Met és a MoMA, valamint a párizsi Centre Pompidou gyűjteményében találhatók.

A rendezvényen bemutatják Reigl Judit Tömbírás című, 1957-ben készült festményét is, amely utoljára 2014-ben, a Ludwig Múzeumban megrendezett életmű-kiállításán szerepelt. A blue chip kategóriájú festmény megvásárlására is lehetőség nyílik az eseményen, ami különleges alkalom, hiszen a Reigl-művek megszerzéséhez hosszú várólistára kell feliratkozni – írják a közleményben.

Mint kiemelik, a művész születésének 100. évfordulóját világszerte ünneplik a múzeumok, New Yorkban, Sanghajban, Berlinben és Budapesten is önálló kiállítások nyíltak tiszteletére.

A világ leghíresebb magyar absztrakt festője, Hantai Simon nagyméretű alkotása mellett kiállítják Konok Tamás egyik kései festményét, valamint Nádler István egyik legújabb művét is. A számítógépes festészet úttörőjétől, Vera Molnartól egy korai remekművet láthatnak az érdeklődők.

A közleményben idézik Tausz Ádám főszervezőt, aki kiemelte: büszkék arra, hogy a mértékadónak számító, tavaszi Art and Antique mellett egy ízig-vérig kortárs seregszemlét is meghonosíthatnak Magyarországon. „Ilyen szigorú szakmai feltételek mellett idehaza művészeti vásárt nem szerveztek még: a gyűjtők-látogatók kizárólag olyan galériákkal és alkotásokkal találkozhatnak, amelyek saját művészeket képviselnek, és rendszeresen tartanak kortárs időszaki kiállításokat” – mondta.

A Budapest Contemporary Kortárs Képzőművészeti Vásár kiegészül egy jótékonysági online aukcióval is, amelynek tárgyait a kiállító galériák ajánlják fel. Az Axioart felületén lehet licitálni az árverésen, a befolyt összeget az autizmussal élők támogatását célul kitűző Autistic Art Alapítvány számára ajánlják fel a szervezők.

A kiállítók között van az ACB Galéria, a Deák Erika Galéria, az East of Eden Galéria, az Einspach Fine Art, a Faur Zsófi Galéria, a Három Hét Galéria, a Heart and Cherry Galéria, a Horizont, az Inda Galéria, a Kisterem Galéria, a Knoll Galéria, a NACO Galéria, a Nemes Galéria, a Neon Galéria, a Missionart Galéria, a Molnár Ani Galéria, a Szikra Galéria, a The Space Galéria, a TOBE Gallery & TOBE Project, a Várfok Galéria, a VILTIN Galéria, a Vintage Galéria és a Zsdrál Art.

Írta a Magyar Hírlap