„Van egy kis történelmük…” – Horner a rajtról

„Van egy kis történelmük…” – Horner a rajtról

Lewis Hamilton három ezredmásodperccel elhappolta a 38. Formula-1-es Magyar Nagydíj pole-pozícióját Max Verstappen elöl, így az emlékezetes 2021-es világbajnoki szezon két főszereplője hosszú idő után ismét egymás mellől vághat neki egy futamnak.

Christian Horner Red Bull-csapatfőnöknek pedig eszébe is jutott, hogy a két klasszis korábban többször is ütközött egymással – márpedig a Hungaroringen a startnak és a pályán elfoglalt helyezésnek döntő fontossága lehet, mivel nehéz előzni:

f1-horner-verstappen

„Minden elismerés Lewisnak és a Mercedesnek. Nagyon erős kör volt a végén. Történelmileg is láthatjuk, milyen sok pole-ja van itt Lewisnak. Nagy kör volt” – nyilatkozott Horner a Sky F1 kameráinak. „Nálunk maradt egy kicsi benne, Maxnak volt egy megbicsaklása a 13-as kanyarban. De a második rajthely, az első sor még így is jó.”

„Úgy vélem, a pályapozíció itt is ugyanolyan fontos, mint Monacóban, csak nincsenek falak. Ha tiéd a pályapozíció, utána már nagyon nehéz itt előzni, szóval a stratégia a döntő. Általában jobb a versenytempónk, mint az időmérőn. A starton fog múlni, és tudjuk, hogy van némi történelmük kettejüknek… Amennyiben túljutnak az első néhány kanyaron, jó autóversenyünk lehet” – vélekedett az energiaitalosok csapatvezetője.

A Red Bull idén eddig mind a tíz futamot megnyerte: ha a vasárnapi Magyar Nagydíjon is győz az alakulat, azzal átadják a múltnak a McLaren zsinórban tizenkét diadalt számláló 1988-as rekordját (a tavalyi évadzárót is a bikák húzták be).

formula.hu