Nagy nemzetközi figyelem kísérte Kim Dzsongun oroszországi látogatását. A szokásos diplomáciai megközelítéstől eltérően a tudósítások nem a tárgyalásokról szóltak jórészt, pedig két szövetséges atomhatalom vezetői találkoztak egymással. Az érdeklődést inkább az észak-koreai vezető a vonatszerelvénye váltotta ki, amely hatalmas páncél terhe alatt, alig érte el a 60 kilométeres óránkénti sebességet, A vagonok sorában minden volt, katonai parancsnoki szoba, étterem, társalgó, bár, na és fürge lábú táncos lányok is, vagyis minden, mi szem szájnak ingere.
Viszont kevesen tudják, hogy ez a szerelvény kétszer is megfordult Budapesten, az első látogatása 1956 júniusára, míg a második 1984-ben, ugyancsak a nyár első hónapjára esett. Észak-Korea akkori vezetője, a szovjetek segítségével megalapított távol-keleti kommunista állam dicsőségét volt hivatva hirdetni a táboron belül első kelet-európai látogatásával. Az 1948-ben létrehozott Észak-Korea első embere, amolyan bemutatkozó látogatásnak is szánta a túrát. Nem volt ez könnyű időszak Magyarországon, nem is tudunk sokat Kim akkori itteni vizitálásáról.
Kim Ir Szen a vonatot Sztálintól kapta ajándékba, hogy biztonságosan utazzon belföldön és külföldön egyaránt. Azóta a szerelvényeken és a mozdonyon több átalakítást, felújítást és alkatrészcserét is végrehajtottak, az államalapító után politikai örököse, fia, Kim Dzsong Il használta, majd annak fia, a mostani vezető, Kim Dzsongun utazik a csodavonaton.
Kim Ir Szen első látogatásának idején, a paranoiás félelem a merénylőktől lehetetlenné tette, hogy bármi is kiszívárogjon az azóta elhíresült vonatszerelvényről. Azért mindent nem lehet eltitkolni, mert az akkori magyar pártbürokrácián azért „átjött”, hogy Kim vonata szakasztott mása volt annak, amit Sztálin is használt. Az szovjet rendszer ebben is az uniformizálást követte. Erős páncélzat fedte a szerelvényt, kézi fegyvereknek és könnyű lövegeknek ellenállt, de komolyabb harci eszközök támadása esetén is elégséges védelmet nyújtott utasainak. Egy dolog viszont nem szivárgott ki, még pedig az, hová dugták a vonatott, amíg Kim Ir Szen az akkori magyar vezetőkkel tárgyalt.
Ez még a második látogatása alkalmából sem derült ki. Hivatalosan a pártbürokrácia úgy tudta, hogy Kim, betegségére hivatkozva – a nyaka hátsó felén egy dudor keletkezett, amely egyre nagyobb lett, de még a jól képzett külföldi orvosok sem merték megoperálni –, amolyan búcsú túrát szervezett magának, amelyen elköszön kelet-európai elvtársaitól, mondván, már nem lesz ideje és ereje még egyszer egy ilyen hosszú útra vállalkozni. Kim Ir Szen biztonsági okokból életében soha nem ült repülőre.
Valószínűleg a betegségére való hivatkozás csak ürügy volt, hogy Kim megindokolja kelet-európai útját, mert ha meggondoljuk, azért annyira nem lehetett beteg, mint ahogy azt állította, ha utána még tíz évet élt. De miért volt ennyire sürgős Kimnek az akkori kelet-európai, köztük a magyar főváros felkeresése?
A legnyomósabb ok, az volt, hogy 1981. szeptember 30-án a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a dél-koreai Szöulnak ítélte oda az 1988-as nyári játékok megrendezésének jogát. Phenjanban tajtékoztak a dühtől. Végül is azt találták ki, hogy első nekifutásra rábeszélik a kommunista országokat a szöuli olimpia bojkottjára. Csakhogy akkora már a kommunista táboron belül más szelek fújtak. Mindenki tudta, hogy az 1980-as moszkvai olimpia nyugati bojkottja, illetve az 1984-es Los Angeles-i nyári játékoktól a kommunista tömb államainak távolmaradása után, egy újabb „részleges” olimpia az egész mozgalmat romba dönthette volna. Ennek következményeit egyetlen ország sem akarta vállalni.
De nem csak erről volt szó. Megváltoztak a kommunista blokk belső körülményei is. Magyarországon a lassan hanyatló gulyáskommunizmusban számolni kellett a közvéleménnyel. Már a Los Angeles-i olimpiától való távolmaradás is komoly feszültséget váltott ki, ahogy ezt a minap Guczoghy György tornász is nyilatkozta, hogy a ma is fájó pont számára, hogy hiába volt akkoriban csúcsformában, éremesélyesként a szocialista országok bojkottja miatt lemaradt az 1984-es ötkarikás játékokról. Az akkori magyar pártvezetés nem akart ismét szembe menni az „árral”. A Szovjetunióban az agg Konsztantyin Csernyenko pártfőtitkár a végnapjait élte a főtitkári székben, Leonyid Brezsnyev kommunista vezető 1982-es halála óta a birodalomban bizonytalan helyzet alakult ki. Itt sem hiányzott már senkinek egy újabb belpolitikai konfliktus.
Phenjant sokkolta, hogy legszorosabb szövetségesei hátat fordítottak neki és Kim Ir Szen minden rábeszélése ellenére, még azt a javaslatot sem támogatták, hogy Észak és Dél közösen rendezze meg az olimpiát. Belső pártberkekből kiszivárgott hírek szerint úgy tudni, hogy Budapesten még veszekedés is volt a tárgyalópartnerek között.
Így aztán Kim Ir Szen budapesti látogatása is „szegényesre” sikeredett. Eredetileg az volt a terv, hogy a székesfehérvári Ikarus gyárban az észak-koreai vezető egy munkásgyűlésen felszólal. A helyszínt nem véletlenül választották ki, mert Magyarország a Székesfehérváron gyártott buszokat exportált Észak-Koreába.
A dolgoknak azonban volt egy kis szépséghibája, amit nyilvánvalóan a magyar munkások nem ismertek. Észak-Koreában ugyanis senki nem tudott arról, hogy magyar gyártmányú buszokon utazik. A buszok megérkezése után az összes arra utaló jelzést eltávolították, amely azt bizonyította, hogy a járművet nem Észak-Koreában gyártották. Még az üvegablakokból is kicsiszolták az Ikarus emblémát és azt propagálták, hogy a buszokat Észak-Koreában állították elő.
Kim Ir Szen azonban nem jelent meg a székesfehérvári üzemcsarnokban a munkásgyűlésen. A programot úgy módosították, hogy az észak-koreai miniszterelnök – a delegáció tagja – szólt a szerény számban megjelent egybegyűltekhez, de senki nem indokolta meg a program változás okát. Ebből lehetett tudni – az akkori viszonyok alapján –, hogy a magyar vezetők és az észak-koreai vendégek között valami nem jött össze.
A három napos látogatás után a titkos helyről előkerült Kim Ir Szen vonata, azóta sem tudja senki, hogy Budapesten hol rejtegették.
Írta a Magyar Hírlap
