Női kézilabda: A Ferencváros edzője, Albertsen tanácstalan

Női kézilabda: A Ferencváros edzője, Albertsen tanácstalan

Nem tudott talpra állni a Bajnokok Ligája-rajton a francia Metztől elszenvedett 13 gólos hazai vereségből a Ferencváros női kézilabdacsapata. Az előző idényben ezüstérmes zöld-fehérek a második körben a legutóbbi három BL-kiírást megnyerő norvég Vipers Kristiansand otthonában maradtak alul 11 góllal.

Andrea Lekics (b) egyedül nem tudta megakadályozni a csúfos, kettős vereséget (fotó: Török Attila)

„Nehéz napjaink voltak a rossz Bajnokok Ligája-rajt után, de szerettünk volna ezúttal javítani, a hétközi hazai bajnokin a Mosonmagyaróvár ellen mutatott formát hozni most is – értékelt az újabb súlyos vereség után az FTC dán edzője, Martin Albertsen, aki amellett, hogy keveset rotálta csapatát, a tévéközvetítést figyelve az időkéréseknél néha tanácstalannak tűnt, mintha egyelőre nem találná az összhangot a játékosaival. – Az első húsz-huszonöt perc jó volt, nagyszerű meccset láthattunk, és elégedett voltam azzal is, hogy nyolc védésünk volt, ám később ez jóval csökkent. A nagyobb hátránynál mentálisan mélyre kerültünk, ez magától értetődő. Próbáltunk visszakapaszkodni a második félidő közepén, de nem tudtunk már jelentősen előrelépni, miután cseréltünk. Meg kell vizsgálnunk, hogyan tudjuk növelni a védések számát. Tudtuk, milyen kapus áll szemben velünk, Katrine Lunde teljesítménye meghatározó volt a második félidő elején. Sok mindent meg kell vizsgálnunk és átnéznünk, hogy a következő csoportmérkőzésünk jobban sikerüljön.”

A Mosonmagyaróvár elleni bajnoki rangadóhoz hasonlóan Norvégiában is kiválóan kézilabdázó, ám a jó teljesítményt tekintve csapatában bántóan egyedül maradó szerb irányító, Andrea Lekics szerint is jól alakult az első huszonöt perc, utána azonban nem tudtak mit kezdeni a gyors indításokból könnyű gólokat szerző Vipersszel.

„Problémát okozott a norvégok támadójátéka, túl gyorsan kaptuk a gólokat – mondta az FTC karmestere. – Hiába a jó kezdés az első félidőben, semmit sem ér, hiszen az első két csoportmérkőzésünket elveszítettük két nagyon erős riválissal szemben. Gyorsan talpra kell állnunk, közeledik az újabb meccs Ljubljanában, az is nehéz lesz, de remélhetőleg csapatként harcolva meg tudjuk szerezni az első pontjainkat.”

Nem lesz idejük a sebeket nyalogatni a ferencvárosiaknak, szerdán az MTK-val találkoznak az NB I-ben, majd szombaton a dán Esbjerget is elkapó Krimhez látogatnak – a továbbjutást érő első hat hely megszerzése szempontjából újabb botlások már egyre kevésbé férnek bele.

(nso.hu)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
 1. Krim Ljubljana 2 2 69–45 +24 4
 2. Ikast 2 2 69–62   +7 4
 3. Metz 2 1 1 74–64 +10 2
 4. Vipers 2 1 1 63–56   +7 2
 5. Rapid Bucuresti 2 1 1 54–55   –1 2
 6. Esbjerg 2 1 1 57–61   –4 2
 7. Lubin 2 2 43–62 –19 0
 8. FTC 2 2 51–75 –24 0

Post Views: 18

JochaPress