„A szezonunk egy része ott maradt a Fafe Ralin” – László Martin

„A szezonunk egy része ott maradt a Fafe Ralin” – László Martin

Felemás szezont teljesített eddig László Martin és Berendi Dávid. A páros 2022 második felében ülhetett át az elsőkerekes időszak után egy Rally2-es Skoda Fabiába, amellyel az első futamok biztató eredményeket hoztak, így 2023-nak is ezzel vágtak neki, méghozzá az Európa-bajnokságon.

Az első futamon, a portugáliai Fafe Ralin azonban rögtön jött az első pofon: a rendkívül erős mezőnyben lehetetlen helyzetbe kerültek a rajtpozíciójukkal, majd a második napon nagy tempónál hatalmasat estek – az autó alaposan összetört, és mint utólag kiderült, a pilóta lelke talán még ennél is nagyobb ütést kapott.

[embedded content]

„Igen, a Fafe Ralival kezdtünk, ami amúgy is nagy falatnak tűnt nagyon nehéz pályákon, aztán kiderült, hogy milyen bombaerős mezőny áll össze, a rajtpozíciónk is borzasztóra sikerült, majd mindezt sikerült megtetéznem azzal a látványos borulással a nagyugrató előtt” – emlékezett vissza a Formula.hu-nak adott interjújában László Martin.

„Sajnos azt kell mondanom, hogy a szezonunk nagy része ott maradt a tett helyszínén, mert én részben ott maradtam… nekem nem nagyon sikerült feldolgoznom azt a balesetet, akkora kárt okozott lelkileg (is), hogy sokszor előjött utána. A versenyeken minden tempós részen történt apró megcsúszásnál azonnal előtörtek a rossz emlékek, de még a hétköznapokban is be-bevillant. Nehéz volt túltennem magam rajta.”

lászló martin bitto

A páros ezt követően a „kutyaharapást szőrével” elv alapján néhány nappal később rajthoz állt a Rebenland Ralin, majd következett a hazai szezonnyitó Székesfehérvár Rali: itt sikerült vezetni is a versenyt, szakaszt is nyertek, végül egy defekt vette el tőlük a második helyezést.

Úgy tűnt, hogy visszatérhetnek a rendes kerékvágásba, a Kanári-szigeteken megszerezték az első ERC-pontjukat, de aztán megint inkább csak a problémák sűrűsödtek. Szintén balesettel zárták a Lengyel Ralit, ötödikek lettek a Salgó Ralin, nem tudtak pontot szerezni Lettországban, kiestek a hazai versenynek számító Mecsek Ralin, majd ugyan pontot szereztek, de messze voltak az élmezőnytől Svédországban, aztán Rómában előbb ismét elestek nagy tempóval még a shakedownon, később pedig az autó műszaki hibája miatt ki kellett állniuk. Veszprémben sem tudták igazán összeszedni magukat, majd a Barum Ralin ismét megadta magát a Skoda – nem sok sikerélmény jutott nekik idén.

„Bekerültem egy rossz szériába, amiből nem igazán tudtam kikeveredni. Székesfehérváron úgy tűnt, hogy kimozogtuk a portugáliai balesetet és rendben leszünk, de aztán később rendre visszatért ez a probléma, és a sok sikertelenség még rá is tett egy lapáttal. Aztán az sem segített, hogy Rómában egy rossz futóműbeállítás miatt szinte egyenes kormánnyal lerepültünk az útról nagy tempónál, mert belementünk egy gödörbe, amin kétszer már áthaladtunk korábban gond nélkül, majd harmadszorra úgy összeütött a gátlónk, hogy ledobott… visszaálltunk, de az is egy szenvedés volt, az autón kívül mi is megsérültünk.”

Rengeteg futam, zsúfolt program: áldás és átok?

László Martin és Berendi Dávid már tizenkét futamon állt rajthoz 2023-ban, hét ERC-forduló mellett négy magyar és egy osztrák bajnokin is ott voltak, ráadásul többször is előfordult, hogy egymásba értek a versenyek: vagyis hogy az egyikről pihenés és komolyabb felkészülés nélkül estek be a másikra, ami a pozitívumai mellett a negatív hatásait is erősen éreztette.

 „Igen, ennek a programnak van előnye és van hátránya is. Nyilván nagyon jó az, hogy az ember kiszáll a versenyautóból, és két nap múlva már ülhet is vissza, ez nagyon nagy előny. Viszont tényleg az van, hogy vasárnap estére holtfáradt az ember, túl van egy minden szempontból megterhelő versenyen, és hétfőn hajnalban indulunk a következő helyszínre, oda is fel kell készülni a pályákból, a versenyből, mindenből úgy, hogy tényleg nem pihentünk semmit. Közben tudod, hogy a többiek heteket készülnek rá, te hazajössz mondjuk egy magyar bajnokira ilyen helyzetben azzal a tudattal, hogy téged nagyon figyelnek és várnak tőled valamit, mert az ERC-n versenyzel, odamész pl. egy Salgó Ralira, ahol egyébként soha nem jártál még… így nehéz hozni a jó eredményt. De nyilván nincs okom panaszra, és úgy gondolom, hogy mi most egy két-három éves projektben vagyunk, a most beletett munka, a meghozott áldozat, a begyűjtött versenykilométer akkorra érik be, és akkor már tényleg gyorsan fogunk tudni menni” – mondta Martin.

_fileadmin_redaktion_erc_2023-news_march_180323_atworld_laszlo_01

„Nekem még tanulni kell magát a versenyzést is, hogy hogyan építünk fel egy futamot, hogyan készülünk rá, mentálisan hogyan kezeljük a jó eredményt, a rossz eredményt, stb. Sokat tanultam idén, a pályafeldolgozás terén biztos, hogy sokat léptem előre, most már jó itinert tudunk írni Dáviddal két pályajárásból is, könnyen memorizálom amiatt, hogy rengeteg új pályát látunk és hozzá vagyunk ehhez szokva.”

„Azt viszont nem mondhatom, hogy sokkal gyorsabban megyünk most, mint egy évvel ezelőtt. Talán annyi, hogy akkor kicsit komfortzónán kívülinek éreztem ezt a tempót, most már abszolút nem, de én úgy gondolom, hogy jövőre kell megjönnie a tempónak.”

Ezzel együtt nem rejti véka alá: nem ezt várta 2023-tól.

„Egyértelműen csalódott vagyok, mert egyáltalán nem ez volt a terv. Az volt a cél, hogy mindenhol érjünk be, gyűjtsük a kilométereket és a tapasztalatokat, növeljük az önbizalmunkat, de abszolút nem ez történt, én is hibáztam többször, az autóval is adódtak műszaki problémák, teljességgel más történt, amit szerettünk volna.”

Jön a Rally Hungary és 2023 lezárása

Még több futamot is tervez idén a páros, de a Barum óta nem ültek autóban, most inkább kihagyták a Győr Ralit, és a feltöltődésre koncentráltak, Martin is így próbálta meg kicsit újragombolni a kabátot mentálisan.

„Szerintem segített a Barum óta eltelt egyhónapos szünet. Most kicsit rá tudtam pihenni fejben a folytatásra, és már várom a következő futamunkat, ami a hétvégén lesz Szlovéniában.”

lászló martin salgó

A legfontosabb hátralévő feladat pedig az októberi Rally Hungary, a magyarországi ERC-futam: erre nagyon készülnek, hiszen hazai közönség előtt mutathatják meg magukat az Európa-bajnoki mezőnyben.

„Igen, őszintén szólva érzek némi nyomást emiatt, de úgy gondolom, hogy mi nem vagyunk előtérben, nem igazán számolnak velünk, nem figyelnek ránk annyira, úgyhogy talán tudunk majd egy kis meglepetést okozni. Természetesen készülünk a versenyre, szeretnénk jól menni, aztán majd meglátjuk. Ha továbbra is olyan görcsösen tudok csak vezetni, mint idén legtöbbször, akkor nem lesz jó eredmény, ha viszont sikerül felszabadultan, tehertől mentesen autózni, akkor jönni fog az is.”

Maradnak a Topp-Carsnál

Megkérdeztük azt is, hogy a páros marad-e a szentlőrinci Topp-Carsnál, a csapatnál, amellyel az elmúlt években versenyeztek – voltak technikai hibák, a csapatot pedig Herczig Norberték és Velenczei Ádámék is elhagyták 2023 során.

„Én úgy érzem, hogy nekünk, nekem a Topp-Cars több, mint egy csapat, akinek kifizetjük a bérleti díjat és azért cserébe szolgáltatást nyújt. Én úgy érzem, hogy ez egy családias hangulatú csapat, akikhez szorosan kötődünk, kötődök én magam. Nagyon örülök, hogy Topp Zoli bácsi autóival versenyezhetek, nagyon sokat segítettek nekem, megváltoztatták a raliról kialakult látásmódomat. Én szeretek velük versenyezni, napi szinten beszélünk, kétnaponta találkozunk. Bízom bennük, a technikai hiba pedig benne van a raliban. Maradunk együtt” – mondta Martin.

formula.hu