Visszaeső szabályszegésre céloznak Hamiltonék, Horner nem hagyta szó nélkül

Visszaeső szabályszegésre céloznak Hamiltonék, Horner nem hagyta szó nélkül

A héten kapott szárnyra több olyan sajtóhír, miszerint egyes csapatok újra megszeghették a költségplafonra vonatkozó szabályokat. Állítólag kettő vagy három istálló érintett – az FIA szerint azonban alaptalan bármilyen feltételezés, hiszen a könyvvizsgálat jelenleg is tart.

2022-ben a Red Bull szabályszegése keltett vihart: a csapat félmillió dollárral lépte át a 145 millió dolláros limitet, ennek fényében 7 millió dolláros pénzbírságot kapott, valamint egy ennél is fájóbb megszorítást, 10 százalékkal kevesebb aerodinamikai tesztelésre fordítható időt – ez alapján messze a Red Bullé a legkevesebb szélcsatornában tölthető idő és CFD-kapacitás. Két másik csapatra, az Aston Martinra és a Williamsre közepes, illetve csekély pénzbírságot szabtak ki adminisztrációs vétségért.

A Magyar Nagydíjon a két Mercedes-pilótát kérdezték a témában – Lewis Hamilton és George Russell azzal érveltek, nagyobb szigorra van szükség elrettentésként, a hétszeres világbajnok pedig még arra is célzást tett, a Red Bull szándékosan költekezhet túl újra.

„Ez egy egyértelmű aggály. Legutóbb nem járt érte igazán nagy büntetés… Lesznek, akik újra megpróbálják, tudva, hogy csak a kezükre csapnak érte” – fogalmazta meg Hamilton.

Russell is felhozta, annak, aki másodszor szegi meg a szabályt – elég nyilvánvaló, kire gondolt –, súlyosabb büntetés járjon: „Nem akarjuk, hogy ez újra megtörténjen, ha pedig valaki visszaeső, nagyobb büntetésnek kellene járnia talán még a korrekt büntetésnél is” – mondta fiatalabb brit, hozzátéve, bízik abban, hogy az FIA igazságosan fog eljárni.

Horner: Könnyű befeketíteni a másikat, ha nem megy a szekér

A két Mercedes-versenyző nyilatkozata nem kerülte el Christian Horner figyelmét. A csapatfőnök hangsúlyozta, a szélcsatorna-korlátozás súlyos megszorítás – a júliusban konstruktőri állás alapján történt korrigálás után a Red Bull 63 %-os mennyiséget használhat fel, míg a következő Mercedes 75 %-ot.

„Higgyenek nekem, az a csapás, amit a szélcsatornaidő hiányával szenvedtünk el a riválisokhoz képest, óriási kompromisszum. Ha nem lenne fontos a szélcsatorna, miért nem zárnánk be őket?” – vetette fel Horner a Skynak. Aztán továbbment: a Mercedes-pilóták nyilatkozatában egyszerűen sárdobálást lát. „Könnyű befeketíteni a másikat, ha nem megy a szekér. Az ilyen mindig jelen lesz a Formula-1-ben.”

„Hihetetlenül büszke vagyok a csapat munkájára ilyen hendikep mellett. Ezen a szinten teljesíteni és zsinórban 11 győzelmet megszerezni kiemelkedő bravúr” – tette hozzá, hogy Hamiltonék verziójával ellentétben az idei siker nem annak következménye, hogy a büntetés túl enyhe volt, hanem a csapatot munkáját dicséri, hogy a büntetés ellenére is ennyire erős.

„Ha megnézzük az autó tavalyi és idei teljesítményét, akkor azt látjuk, hogy a technikai szabályok értelmezése és felhasználása számít igazán: ugyanis van egy komoly hátrányunk a szélcsatornában eltölthető idővel kapcsolatban. Ez arról szól, az a lényeg, hogy a technikai csapat hogyan érvényesül az adott technikai szabályok keretei között, és szerintem a mi csapatunk hihetetlen munkát végzett idén és tavaly is” – beszélt ugyanerről a Formula.hu-nak adott exkluzív interjúban is Horner: ebben elhangzott, a csapat már lezárta a 2023-as szezont fejlesztések szempontjából, valamint Perez üléséről és De Vries elküldéséről is megosztotta álláspontját.

formula.hu