Juhász Balázs a vigaszágon búcsúzott

Juhász Balázs a vigaszágon búcsúzott

A szabadfogásúak 92 kilogrammos súlycsoportjában érdekelt Juhász Balázs viszont elveszítette vigaszági mérkőzését és kiesett a belgrádi olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajokság hétfői versenynapján.

Juhász Balázs
A vesztes Juhász Balázs a török Feyzullah Aktürk ellen, a férfi szabadfogású birkózók 92 kilogrammos súlycsoportjának vigaszági mérkőzés után a belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A program első párjában szólították szőnyegre a két év kihagyás után idén visszatérő Juhászt, aki vasárnap szép győzelemmel kezdett, majd kikapott kazah riválisától. Rizabek Ajtmuhan később aztán a fináléig meg sem állt, ezzel vigaszágra segítve legyőzöttjeit.

A 28 éves magyar birkózónak hétfőn a legutóbbi két Európa-bajnokságon győztes Fejzullah Aktürkkel kellett megküzdenie.

Juhász a meccs első menetében egyenrangú partnere volt a töröknek, igaz, Aktürk így is két kiléptetéssel és egy passzivitás ponttal 3-0-ra elhúzott. A második szakaszban aztán a kecskeméti sportoló már fáradtabbnak tűnt és a török előbb egy lendületes akcióval a hátára dobta, amivel 7-0-ra elhúzott, majd a folytatásban kiléptetéssel és mögékerüléssel elérte a technikai tushoz szükséges tízpontos különbséget. 

„Nagyon hálás vagyok, hogy itt lehetek. Úgy érzem, idén sokat tudtam előrelépni és a kategória középmezőnyének a szintjét már elértem, de a legjobbak még messze vannak, őket kell utolérni, ezért fogok dolgozni tovább”

– nyilatkozta búcsúja után Juhász.

(MTI)

Juhász vigaszágas, Kuramagomedov kiesett

Post Views: 1

JochaPress