Marad a szerb sikerkapitány

2024 október 24.

Los Angelesig maradhat a szerb válogatottal olimpiai bajnok kapitány.

Fotó: Marcel ter Bals/MTB

Uros Sztevanovics megegyezett a Szerb Vízilabda Szövetség elnökével, hogy négy évig ő irányítja a friss olimpiai bajnok válogatottját.

A kívánságomat nem vitatták. Kapitánynak lenni a legnagyobb kívánság teljesítése, és ahogy az elnök mondta, könnyen megegyeztünk. Ez egy új olimpiai ciklus, és megyünk tovább.

– fogalmazott Sztevanovics.

Mint ismeretes, a szerbek irányítását 2022 októberében vette át Sztevanovics Dejan Szavicstól. A csapat ezek után is botladozott, hiszen új kapitányával sem tudott dobogón végezni. A párizsi olimpián a csoportkörben sem ment flottul a játékuk – csak a negyedik helyen mentek tovább a csoportból -, azonban az egyeneskieséses szakaszra összekapták magukat. Először a negyeddöntőben a görögöket, majd a legjobb négy között az amerikaiakat verték, a döntőben pedig a horvátokat fektették kétvállra, ezzel zsinórban a harmadik olimpiájukat megnyerve.