Világ: Kevés a remény új túlélőket találni Líbiában az áradás után

Világ: Kevés a remény új túlélőket találni Líbiában az áradás után

Az áldozatok számáról megjelenő eltérő adatok és a Muammar Kadhafi megbuktatása után kialakult politikai helyzet tovább nehezíti a helyzetet.

A pusztító árvíz sújtotta kelet-líbiai Dernába hat nappal a katasztrófa után nagyon kevés az esélye annak, hogy túlélőket találnak, a Daniel nevű vihar hétfőre virradóra csapott le a százezer lakosú Dernára, két gát átszakadt, aminek következtében szökőárral felérő víztömeg árasztotta el a városon átívelő völgyet. A víztömeg mindent elsodort, ami az útjába került, több ezren haltak meg a természeti csapásban.

A kelet-líbiai kormány egészségügyminisztere Otman Abdel-Dzsalíl 3166 halottról számolt be szombat reggel, és kiemelte csak az ő tárcája illetékes a halottak számát illetően, melyet mostantól naponta frissítenek és közölnek. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 3985 holttestet azonosított a , a halottak számát azonban jóval többre becsülik, ugyanis több mint 9000 ember tűnt el a két gátat átszakító víztömeg ugyanis mindent elsodort, ami az útjába került. Feltehetően az eltűnt emberek között nem sok remény van túlélőket találni, ahogy telnek a napok ennek az esélye egyre inkább csökken.

Ráadásul kaotikus a helyzet, ami még nehezebbé teszi az áldozatok számának felmérését, tapasztalta az Orvosok Határok Nélkül (MSF) helyszíni koordinátora. Szombattól csak mentőcsapatokat és nyomozókat engednek be a katasztrófaövezetbe.

A kutató és mentő csoportok munkáját azonban akadályozza az észak-afrikai országban a Muammar Kadhafi megbuktatása és halála után kialakult politikai káosz is: 2011 óta az országnak két kormánya van, az egyik, a nemzetközi közösség által elismert, Abdel-Hamíd Dbeibah miniszterelnök vezette adminisztráció a nyugat-líbiai Tripoliban működik, a másik, amely Halifa Haftar hadúr táborának szövetségese, az ország keleti részében.

Al-Szeddik al-Szúr líbiai főügyész, aki vizsgálatot indított, szombaton közölte, hogy a két átszakadt gáton 1998 óta repedések voltak. A 2010-ben egy török cég által több évi késlekedés miatt megkezdett munkák a 2011. évi forradalom miatt abbamaradtak, és azóta sem folytatódtak – mondta a főügyész, aki szigorú elbánást ígért a felelősökkel szemben.

HVG