A Liverpool egykori játékosa lett a DAC sportigazgatója – HIVATALOS

A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub…

(Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images)

Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója.

A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb időszakát pedig a Liverpoolnál töltötte. Az egykori kőkemény hátvéd 2008 és 2016 között 320 mérkőzésen lépett pályára a “vörösök” színeiben, Skrtel ezt követően még Törökországban és Olaszországban is játszott, mielőtt hazatért volna Nagyszombatra.

“Elsősorban szeretnék köszönetet mondani a tulajdonosnak, az ügyvezető igazgatónak és az egész DAC-nak a belém fektetett bizalomért. Új életszakasz kezdődik számomra és tényleg hálás vagyok, hogy egy ilyen modern klubnál kaptam meg a lehetőséget a professzionális fejlődésre. Örülök, hogy a labdarúgás világában szerzett sokéves tapasztalatomat Szlovákiában fogom kamatoztatni. Bízom benne, hogy a klub segítségére leszek és hogy az egész csapattal közösen elérjük azokat a célokat, amelyeket a szezon előtt kitűztek Dunaszerdahelyen” – mondta el az egykori 104-szeres szlovák válogatott védő.

“Martin az ideális választás a sportigazgató szerepkörére, hiszen kiterjedt ismeretei vannak a futballról, a legmagasabb szinteken gyűjtötte a labdarúgó tapasztalatát és vezetői képességekkel is rendelkezik. Martin az átigazolási időszak lezárultával csatlakozik a klub struktúrájához, ami ideális abból a szempontból, hogy kellő idő áll a rendelkezésére a játékosok, a csapat és a kémia megfigyeléséhez, felméréséhez anélkül, hogy az azonnali változtatások elvégzésének a nyomása alatt lenne. Ez egy új és nagy lépés a pályafutásában, a klub pedig készen áll támogatni őt a kivívások terén és sok sikert kívánunk neki” – üdvözölte a funkcionáriusi pozícióba érkező erősítést Jan Van Daele ügyvezető igazgató.

fociclub