Az AC Milan szemet vetett az AS Roma támadójára – sajtóhír

Az olasz sajtó információi szerint a támadósorát erősíteni akaró AC Milan az AS Roma létszámfeletti csatáráért is erőszítéseket tehet…

(Photo by Luciano Rossi/AS Roma via Getty Images)

Gianluca Di Marzio értesülései szerint az AC Milan meg akarja szerezni az AS Roma létszámfeletti csatárát, Tammy Abrahemet, az angolért felajánlott Daniel Maldini és Luka Jovics azonban egyelőre nem győzte meg a fővárosiakat a játékos elengedéséről.

A 26 éves szélső 2021-ig a Chelsea alkalmazásában szerepelt, de a londoniak rendre kölcsönadták őt, több kisebb csapatban is megbízható teljesített. Abraham a klubváltását követően valósággal újjászületett az Örök városban, az első szezonjában 53 mérkőzésen 27 gólt szerzett a “farkasok” színeiben, a következő két idényben viszont együttesen tíz gólra futotta erejéből. Abraham az előző szezonban gyakran bajlódott sérülésekkel, és kegyvesztetté vált Rómában.

Az olasz újságíró hangsúlyozta, hogy a Roma el szeretné adni Abrahamet, hogy a pénzügyi mérlege megfelelő legyen a már végrehajtott és küszöbönálló új igazolások mellett.

  fociclub