Ingatlan: ATV: Visszavonták a kilakoltatott soroksári gimnázium működési engedélyét

Ingatlan: ATV: Visszavonták a kilakoltatott soroksári gimnázium működési engedélyét

A végrehajtók néhány napja ürítették ki az intézményt.

Visszavonták a soroksári Qualitas Gimnázium működési engedélyét, ahol a héten végrehajtó jelent meg tanítás közben, és kiürítette az intézményt – értesült az ATV.

A portál azt írja, egy szülő értesítette őket arról, hogy minden érintett tanuló családját személyesen keresték fel a kormányhivataltól, hogy átadják az értesítőket, amelyekben arról is tájékoztatják a szülőket, hogy melyek azok az iskolák, amelyekben folytathatják tanulmányaikat a diákok. A szülő elmondása szerint a levélben olyan intézményekről van szó, amelyek sokkal távolabb vannak, mint az eddigi gimnázium, többek között II. és III. kerületi középiskolák is szerepelnek a listán.

A szülő megerősítette azt is, hogy a bizonyítványok, és egyes tanulók esetében a diákigazolványok is a végrehajtó által lefoglalt épületben maradtak, ez pedig megnehezíti az átjelentkezési procedúrát.

Mint beszámoltunk róla, kedden tanítási időben ürítették ki a soroksári Qualitas Gimnáziumot a végrehajtók, mert elárverezték az épületet. Azóta az iskola igazgatója és a végrehajtó is megszólalt, többen pedig jelezték, hogy befogadnák a kilakoltatott intézményt.

HVG