Ezért tesztelt „titokban” Verstappen Imolában

Péntek délelőtt látott napvilágot olasz sajtóértesüléseken keresztül, hogy alig két nappal a Formula-1-es Spanyol Nagydíj szabadedzésének kezdete előtt, szerdán „titkos” tesztet hajtott végre a Red Bull a néhány héttel korábbi Emilia-romagnai GP-nek is otthont adó Imolában.

A beszámolók szerint az energiaitalosok a 2022-es versenygépüket vették elő: a szabályok az aktuális évi autóval csupán két filmforgatási napot engedélyeznek, viszont a két évvel korábbi versenygépeket már lehet használni tesztelés céljából – márpedig azok már a jelenlegi ground-effect szabályrendszer szerint épültek.

f1-verstappen-redbull-imola-2022

A Red Bull állítólag azért vette elő az annak idején dupla vb-címet nyerő konstrukcióját, mert az utóbbi hetekben emlegetett problémái, miszerint rosszul viselkedik az idei autójuk a huplikon és a kerékvetőkön, Max Verstappen szerint már a korábbi autóknál is jelen voltak, csak épp a fölényük ezt elfedte, míg most, amikor a riválisok felzárkóztak rájuk, látható váltak.

Verstappen maga is részt vett az RB18-as tesztjén, ami jól mutatja, hogy a Red Bull komolyan vette az egynapos gyakorlást. Paul Monaghan, a bikák vezető mérnöke Barcelonában meg is erősítette a teszt tényét, és azt is elmagyarázta, miért került sor rá:

„Viszonyítási alapot akartunk adni Maxnak egy korábbi autóval. Amikor próbáljuk felmérni az erősségeit és a gyengeségeit a jelenlegi autónak, akkor csak az aktuális autó jelenti a referenciát” – mutatott rá a szakember, akit a RacingNews365.com portál idézett.

„Mondták, hogy az előző években ezzel vagy azzal szembesültünk. De vajon tényleg? Hiszen nem futtattuk egyszerre őket. Szóval ezzel, hogy elővettek a régi autót, viszonyítási pontot akartunk adni Maxnak, aki tudott is visszajelzést adni róla, most pedig már rajtunk áll, mit kezdünk vele.”

formula.hu