Magyar Péter: Az ügyészség izzadtságszagúan magyarázkodik

Azt ígérte, hogy részletes cáfolattal jelentkezik.

„Egészen szürreális sajtótájékoztatót tart jelenleg a Központi Nyomozó Főügyészség a Rogán–Völner–Schadl ügyben. Mintha az 1950-es években lennénk. Az ügyészek izzadságszagúan próbálják megmagyarázni, hogy a volt igazságügyi miniszter által a hangfelvételen elmondottak ellenére semmilyen bűncselekmény nem történt” – írja Magyar Péter Facebook-oldalán, miután az ügyészség úgy döntött, bűncselekmény és bizonyítottság hiányában lezárja azokat a nyomozásokat, amelyeket Magyar hangfelvétele nyomán indítottak.

Magyar még a sajtótájékoztató közben posztolt, megjegyezve, hogy „ami eddig elhangzott, az részben hazugság, részben szándékos félreértelmezése a hangfelvételen elhangzottaknak és az ügy körülményeinek”.

A Tisza Párt alelnöke azt ígérte, a sajtótájékoztató után részletes cáfolattal jelentkezik majd, illetve megígérte, hogy „amint nem Polt Péternek fogják hívni a legfőbb ügyészt, a vádhatóság le fogja porolni ezt az ügyet és a most ismertetett nyomozásban elkövetett szándékos szabálytalanságokat is ki fogja vizsgálni”.

HVG