Röntgenszeműek lesznek az okostelefonok: csomagokba lehet majd belátni velük

Különleges képességet kaphatnak az okostelefonok, akár a falakon is átláthatunk majd velük. A 15 év óta fejlesztés alatt álló technika, a röntgenezéssel ellentétben, veszélytelen.

Képzelje el, hogy a telefonjával átlát a falakon. Valósággá válhat ez is, ugyanis gőzerővel fejlesztenek egy olyan chipet, amelyet ha beletesznek az eszközbe, lehetővé válhatna az átlátás a szilárd felületeken. Mintha csak röntgensugárról lenne szó, de persze ez a megoldás kevésbé ártalmas, 200 GHz-től 400 GHz-ig terjedő jeleket használna.

A dallasi Texas Egyetem kutatóinak prototípus chipje átlát a poron, a sűrű ködön és a levegőben lévő részecskéken, amelyeken a fény általában nem hatol át. Sőt, az egyik teszt során a kutatók át tudtak nézni egy kartonlapon. Mindez izgalmasan hangzik, de egyelőre még sok a megoldásra váró probléma. Az egyik ilyen, hogy órákba telik egy olyan kép elkészítése, amely átnéz egy objektumon, az érintett pixelek száma miatt. A CBS szerint a vezető kutatómérnök azonban azt mondja, hogy megfelelő összegű finanszírozás mellett ez a technológia azonnali képeket biztosíthat, és néhány éven belül elérhető lehet az okostelefonokon.

Ha minden a tervek szerint halad, akkor az ilyen chipekkel ellátott okostelefonok képesek lesznek belenézni a borítékokba és a csomagokba. Az ilyen eszközöket a kórházak is használhatnák a betegek hidratáltsági szintjének ellenőrzésére. Jelenleg a technológia megköveteli (épp a magánélet védelmét szem előtt tartva), hogy az objektum, amelyen a telefon átnéz, legfeljebb néhány centi távolságra legyen az eszköztől. Ez megakadályozza, hogy mondjuk egy tolvaj távolról belenézzen valakinek a bőröndjébe vagy a táskájába.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG