Porrá égett egy 1,5 milliárd forintos hiperautó, a gyártó azt kéri, a többi tulajdonos ne használja a kocsiját

Alig százhuszonöt Koenigsegg Jeskót gyártanak.

Szombaton Görögországban porig égett egy Koenigsegg Jesko, miközben egy szuperautós túrán vett részt, amely Athénból indult és egészen Monacóig tart. (A képeken még sértetlenül is látható a kocsi.) A gyártó az eset után arra kérte a Jesko-tulajdonosokat, hogy ne vezessék a járműveiket, amíg meg nem állapítják az autó pusztulásának okát.

A svéd gyártó hiperautója hirtelen gyulladt ki az autópályán, miközben egymás után haladtak a többi nagy teljesítményű autóval. A lángok nagyon gyorsan terjedni kezdtek, és percek alatt teljesen elpusztították a ritkaságot. A kocsi vezetője és utasa is megúszták sérülések nélkül az esetet.

A svéd cég mérnökei azóta már meg is érkeztek az országba, hogy elszállítsák a kocsi darabjait a svédországi gyárba, ahol megpróbálják majd azonosítani a tűz okát.

A Koenigsegg Jeskót 5.0 literes kétturbós, nyolchengeres motor hajtja, amely 1280 lóerő és 1500 Nm maximális forgatónyomaték leadására képes. Ez a példány állítólag egy spanyol tulajdonoshoz került 3,7 milló eurós áron, és az autó egy Jesko Attack verzió, amely a cég által kínált legdrágább és legmunkaigényesebb megjelenésű variáns a modellből szinte teljesen karbonszálas felépítéssel, amelyen többek közt aranyozott részletek vannak.

A Koenigsegg a Jeskóból összesen 125 darabot gyárt, amelyből 28-at már leszállított.

HVG