Újabb középpályást igazolna a Porto a Boca Juniorstól – sajtóhír

Megbízható sajtóhírek szerint az FC Porto tárgyalásokat kezdeményezett a Boca Juniors tehetséges középpályásának megszerzéséről…

(Photo by Manuel Cortina/SOPA Images/LightRocket via Getty Images)

Germán García Grova információi szerint az FC Porto vezetősége pozitív tárgyalásokat folytat a Boca Juniors együttesével az argentin csapat fiatal középpályása, Equi Fernández játékjogának megszerzéséről.

A 21 éves védekező középpályás 2021-ben néhány mérkőzésen már szóhoz jutott nevelőegyesületében, majd 2022-ben a szintén első osztályú Tigrénél töltött kölcsön alatt játszott többet. Tavaly visszatért a Bocához, azóta pedig Jorge Almirón fiatalokra épülő csapatának egyik nélkülözhetetlen szereplője volt. Fiatal kora ellenére a középpálya motorja lett minden sorozatot figyelembe véve 42 mérkőzésen jutott lehetőséghez 2023-ban. Összességében eddig 65 meccsen játszott a Boca felnőtt csapatában.

Fernández 2019 óta állandó szereplője volt a különböző korosztályos argentin válogatottaknak, az U17-es korosztályban kontinensbajnokságon és világbajnokságon is szerepelt.

Az elmúlt hónapokban több európai csapat is érdeklődött iránta, többek közt az Atlético Madrid, az AC Milan, a Benfica, a Brighton & Hove Albion és a Liverpool gárdájával hozták őt hírbe.

A Porto egy évvel ezelőtt Alan Varelát szerződtette a Bocától, akiért azóta már több európai topligás csapat is bejelentkezett a “sárkányoknál”.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

fociclub