Megvannak a magyar férfi kézilabda-válogatott világbajnoki ellenfelei

A magyar férfi kézilabda-válogatott Hollandia, Észak-Macedónia és Guinea csapatával szerepel azonos csoportban a jövő évi világbajnokságon.

A nemzetközi szövetség (IHF) döntése értelmében az már múlt pénteken eldőlt, hogy az olimpiai kvótás magyar együttes Varasdon (Varazdin), a D csoportban játszik majd. A szerda esti, zágrábi sorsoláson az első kalapból sorsolták Chema Rodríguez csapatát, amely a másodikból kapta a hollandokat, a harmadikból az északmacedónokat, a negyedikből pedig a guineaiakat.

A január 14. és február 2. között sorra kerülő világbajnokság házigazdája Horvátország, Dánia és Norvégia lesz. Ez lesz a 29. férfi vb, és a 23., amelyen a magyar együttes részt vesz. Eddigi legjobb eredménye az 1986-os ezüstérem, legutóbb, tavaly januárban nyolcadik lett.

A mind a nyolc csoportból az első három helyezett jut a négy középdöntő-csoportba, onnan pedig az első kettő kerül a negyeddöntőbe. A magyarok a negyeddöntőt Zágrában játszanák.

A magyarok továbbjutás esetén szintén Varasdon szerepelnek, és a középdöntőben a C csoport (Franciaország, Ausztria, Katar, Kuvait) három továbbjutója ellen lépnek pályára.

A világbajnokság csoportbeosztása:
A csoport (Herning): Németország, Csehország, Lengyelország, Svájc
B csoport (Herning): Dánia, Olaszország, Algéria, Tunézia
C csoport (Porec): Franciaország, Ausztria, Katar, Kuvait
D csoport (Varasd): MAGYARORSZÁG, Hollandia, Észak-Macedónia, Guinea
E csoport (Oslo): Norvégia, Portugália, Brazília, Egyesült Államok
F csoport (Oslo): Svédország, Spanyolország, Japán, Chile
G csoport (Zágráb): Szlovénia, Izland, Kuba, Zöld-foki Köztársaság
H csoport (Zágráb): Egyiptom, Horvátország, Argentína, Bahrein

Írta a HVG