A State of the Union konferencia az EU egyik magas presztízsű eseménye. Immár 14. alkalommal gyűltek össze a tudományos élet, civil szféra és európai politika jelentős szereplői, hogy értékeljék az unió helyzetét. Idén személyesen is részt vehettünk a konferencián, ahol élőben követtük a legfontosabb eseményeket. A konferencián idén negyven különböző panelt tartottak Európát érintő kulcskérdésekről. Az eseményt, mint mindig most is nyilvánosan közvetítették, tehát ha valaki belehallgatna a vitákba, itt megteheti. Azonban, az ami érdekessé tesz a State of the Uniont, az nem az elhangzott beszédek tartalma, amelyek nem sokban különböznek az EU egyéb nyilvános vitáitól, sajtóeseményeitől vagy évértékelőitől. Amire érdemes odafigyelni, az az, hogy milyen témák vannak egy adott évben a konferencia fókuszában, hiszen várhatóan ezek lesznek az EU elkövetkező évének legjelentősebb prioritásai is.
Idén tarolt a mesterséges intelligencia és a közelgő EP-választás, de megjelentek a megszokott gazdasági, klímavédelmi és Ukrajnával kapcsolatos kérdések is, illetve új elemként hangsúlyos volt a közös európai védelmi politika, és esetlegesen egy közös európai hadsereg és hadiipar megjelenése. Amiről viszont kevés szó esett, az Izrael és a gázai övezet helyzete, az EU-s döntéshozást beárnyékoló korrupciós botrányok és a jogállamiság kérdése. A legtöbb panel ki sem mondta Orbán Viktor nevét, még akkor sem, amikor a magyar vezetővel egyértelműen összefüggő politikai helyzetekről volt szó, kvázi európai Voldemorttá minősítve a magyar miniszterelnököt.
Az idei esemény kritikától sem volt mentes. Már a konferencia első napján volt egy kisebb tiltakozás az esemény ellen. A European University Institute diákjai emeltek szót, mivel szerintük a panelek összetétele elfogult, és inkább alapul a szervezők kapcsolatain és érdeklődésén, mint objektív szempontokon. Azonban az igazi meglepetés a konferencia záróeseményén érte a szervezőket, amikor az egyik legfontosabb beszédet, Josep Borrell külpolitikai főképviselő értékelőjét három palesztinpárti aktivista szakította félbe, akik a civileket érő atrocitások ellen tiltakoztak. Borrell türelmesen megvárta, hogy a tüntetők elmondják a beszédet, majd az eseményről, látszólag békésen, rendőrök vezették ki a három fiatalt.
Később a főképviselő elmondta, hogy személy szerint nem tartja elképzelhetetlennek az úgynevezett “kétállami megoldást”, tehát azt, hogy az EU elismerjen egy független palesztin államot. Ez főleg annak fényében érdekes, hogy az elmúlt napokban több EU tagállam is bejelentette, elismeri a független palesztin államot. Azonban Izrael, és az EU-n belül például Magyarország nem mutat hajlandóságot a megoldás elfogadására. Borrell hozzátette
“A palesztin állam elfogadása nem ajándék a Hamasznak vagy antiszemitizmus”
Egyébként a mostani volt Borrell utolsó részvétele a konferencián, legalábbis politikusi minőségében, a főképviselő ugyanis a választások után visszavonul. De visszatérve a prioritásokhoz, összefoglaljuk, milyen témákat helyezett előtérbe idén a konferencia, és mit mondanak ezek Európa jövőjéről.
Mesterséges intelligencia:
Az AI egyértelműen az idei esemény egyik legkedveltebb témája volt. Csak az első nap két panelt is tartottak a mesterséges intelligencia témájában, ugyanannyit, mint a gazdaságról összesen. Képviseltették magukat a a tech cégek is, a Microsoft, a Meta és az OpenAI is küldött egy-egy munkatársat. A cégek részvételével tartott panel azonban igen mérsékelten volt kritikus a mesterséges intelligenciát illetően, ami meglepő, ugyanis az EU jelenleg a világelső a mesterséges intelligencia, és az azt fejlesztő technológiai vállalatok szabályozásában.
Szintén fontos volt az EU gazdasági versenyképességének kérdése. Az unió a szakemberek szerint ugyan élen jár az új technológiák szabályozásában, de a fejlesztésükben nem.
“Az EU túl lassú” – fogalmazott Borrell, aki egyetértett a legtöbb szakmai résztvevővel abban, hogy az uniónak új innovációt segítő gazdasági stratégiára van szüksége. Az EU számára sem az USA-hoz hasonló már-már vadkapitalista, sem pedig a Kína által alkalmazott, államilag koncentrált modell nem tűnik megfelelő alternatívának. Ezért, a legtöbbek szerint egy harmadik típusú innovációs politikára lenne szükség. A koncepció lényege, hogy az unió és a tagállamok biztosítanának olyan alapvető eszközöket mint nagy teljesítményű komputereket, vagy alapvető mesterséges intelligencia modelleket, ám ezután szabad utat adnának a kutatóknak és kisebb európai cégeknek, hogy szabadon használják és fejlesszék ezeket, új, innovatív termékeket és technológiákat hozva létre.
A klímakérdés az elmúlt évek egyik visszatérő európai témája. Idén több panel fókuszában a klímapolitika és a gazdasági versenyképesség kapcsolata állt. Az EU 2035-ös és 2050-es klímacéljai progresszívnak számítanak, de az unió már most is el-elmarad a tervezett mérföldkövektől, az ipar és a mezőgazdaság pedig időnként kifejezi az elégedetlenségét, mivel szerintük az energetikai átállás és a magasabb környezetvédelmi sztenderdek világ szinten versenyképtelenné teszik őket. A gazdaság szükséges, de várhatóan fájdalmas átstrukturálása önmagában is sok kihívást tartogat, de az is jelentős, hogy megjelennek-e Európában a zöld és alternatív iparágak, amelyek hosszabb távon átvehetik a környezetszennyező munkakörök helyét. Márpedig innovációban, ahogy ezt már említettük, nem erősködik az unió, pedig a kutatás és fejlesztés elengedhetetlen ahhoz, hogy egy régió a zöld technológiák élvonalába kerüljön.
Egy másik visszaköszönő téma a háború sújtotta Ukrajna támogatása. Az EU továbbra is elkötelezett az ukrán állam civil és katonai megsegítése iránt, de az elmúlt években az EU egyre inkább szembesült azzal, hogy változtatnia kell a saját védelmi politikáján, ha hatékonyan akarja kezelni az orosz-ukrán háborúhoz hasonló geopolitikai kihívásokat. Az EU-nak jelenleg nincs közös hadserege, sem kimondottan összehangolt védelmi politikája, ez főként tagállami hatáskör. Az összehangolt európai védelem hiánya nem csak azért fontos, mert egy esetleges támadás esetén hatékonyabb mozgósítást tenne lehetővé. Az első lényegi probléma, hogy a NATO, főként az USA egyre bizonytalanabb partnernek számít. Amennyiben Donald Trump újra győz a közelgő elnökválasztáson, nem garantált hogy elkötelezett lesz Ukrajna, vagy akár az EU védelmének garantálása mellett. Mindemellett, mivel az EU-nak nincs közös hadserege, közös hadi beszerzése sincs. Ez azért gond, mert az európai hadiipar így nehezen, vagy egyáltalán nem tud növekedni, terjeszkedni, és stabil, folyamatos gyártást fenntartani. Ha a katonai cégek támaszkodhatnának egy közös európai felvevőpiacra biztosabban vállalhatnák fel a például Ukrajnának szükséges hadi eszközök gyártását.
Végül, de nem utolsó sorban az európai parlamenti választások is sokakat foglalkoztattak. Ez nem meglepő, a közelgő voksolás több komolyabb következménnyel járhat az európai politikára nézve. A legaggasztóbb probléma az európai populista (szélső)jobboldali pártok előretörése. Olaszországban a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvéreknek (Fratelli d’Italia) míg Franciaországban a Marine Le Pen féle Nemzeti Tömörülésnek jósolnak nagyobb győzelmet az elemzők. Az még kérdéses, hogy Európa szélsőjobbja, ideértve a Fidesz várhatóan az EP-be jutó tizen-egynéhány képviselőjét, pontosan, hogyan, melyik pártcsalád kötelékében tudna összefogni, ha ez egyáltalán lehetséges. A parlament jobbra tolódása minden esetre biztos, csak a változás mértéke kérdéses.
A másik nagy kérdés, hogy megmarad-e a csúcsjelölti, avagy Spitzenkandidaten rendszer, amivel az Európai Bizottság elnökét választják. A rendszert, amely alapján az Európai Parlamentben többséget szerző pártcsalád vagy koalíció jelöltje lesz a Bizottság elnöke, először 2014-ben alkalmazták. Rögtön a következő választáson, 2019-ben kudarcba is fulladt a procedúra, amikor az Európai Néppárt csúcsjelöltje, Manfred Weber helyett hosszas, zárt ajtós tárgyalások után végül Ursula von der Leyenre bízták a Bizottság vezetését. Ezúttal a Néppárt csúcsjelöltje Von der Leyen, akit így valószínűleg a csúcsjelölti rendszer követésével választanak majd meg a második elnöki ciklusában. Viszont nemrég felkavarta az állóvizet, hogy bennfentes információk szerint Emmanuel Macron francia elnök Mario Draghi volt olasz miniszterelnököt, és az Európai Központi Bank volt elnökét szeretné az EU egyik top pozíciójában látni, ami könnyen lehet a bizottsági elnök is. Ez pedig könnyen keresztbe tehet Von der Leyen csúcsjelölti ambícióinak.
HVG
