Lehet, hogy csak nekidőltek – mondta Magyar Péter szimpatizánsairól a tatabányai Turul étterem vezetője, aki szerint ők repesztették meg az egyik ablakot

„Körbevették az éttermet, az oldalsó konyhaajtót tenyérrel ütötték, a lányok meg benn sírtak” – így sommázta a tatabányai Turul Café és Étterem üzemeltetője, mi történt Magyar Péter közelben zajló kampánygyűlése után.

Boczonádi János szerint a Tisza Párt alelnökének beszéde váltotta ki ezt a reakciót a szimpatizánsaiból. A helyszínen készült felvétel tanúsága szerint Magyar az országjárását kísérő teherautó platójáról azt mondta: „Szeretnék szólni a Turul kávéházban, hogy érkezünk, a gyűlés után ugyanis kidobták onnan az aktivistáinkat”. Később pedig azt írta a közösségi oldalán, hogy azért, mert a Tisza logójával ellátott póló volt rajtuk.

A Gulyáságyú Média élőben közvetítette, ahogy Magyar hívei körbevették a vendéglátóhelyet. E felvételeken nincs nyoma annak, hogy erőszakosan léptek volna fel.

A tatabányai kávézó üzemeltetője szerint megrongálták a Tisza Párt szimpatizánsai a helyet, Magyar szerint ez hazugság

Az eset a Turul kávézóban történt Magyar Péter pénteki kampányeseménye után.

Az üzemeltető ezt tagadja, szerinte csak a teraszon nem tudtak nekik helyet biztosítani. „Péter és a környezete valóban csöndes, viszonylag csöndes, nyugodtan jönnek, jókedvűen. Viszont a tömegnek a másik vége, ami közelebb volt az étteremhez, nem volt ilyen csendes és nyugodt” – mondta Boczonádi János.

A kormányközeli médiumok a hétvégén arról számoltak be, hogy a feldühödött tömeg rongálta meg az éttermet és repesztette be az egyik üvegfalat. Az üzemeltető kedden megmutatta az RTL Híradó stábjának az üvegfelületet, amelyen valóban láthatóak voltak repedések, de finomabban fogalmazott: „Lehet, hogy csak nekidőltek, nem tudom. Azt sem tudom, mi kell egy ilyen ablaknak, hogy végigszaladjon egy repedés” – mondta.

Magyar a csatornának arról beszélt, hogy amit a történtekről a kormányközeli médiumok terjesztenek, az a rogáni propaganda része, és felvetette, hogy az étterem üzemeltetőjének trafikjai is vannak és uniós pályázatokban is érdekelt.

Boczonádi János a Híradónak tagadta, hogy bármelyik politikai oldalhoz is kötődne.

HVG