Visszatért a Volga autómárka, de van egy kis csalás a dologban

Talán még a kormánykereke sem orosz gyártmány.

Nagyjából egy évvel ezelőtt úgy döntött az orosz államvezetés, hogy feléleszti a Volga márkát, amelynek modelljei anno leginkább az “elegáns” autókat jelentették az oroszok számára. A visszahozott márka most egyszerre három új modellel jelentkezett.

Az új gépkocsikat Nyizsnyij Novgorodban mutatták be, ahol a GAZ (Gorkij Autógyár) az év végéig meg is kezdi az autók összeszerelését. Abban a gyárban, ahol nem is olyan régen még Volkswagenek és Skodák készültek és a hírek szerint az értékesítésük is a volt Skoda kereskedéseken keresztül történik majd.

Az újdonságokról a legfontosabb talán azt tudni, hogy teljes egészében kínai modellek, lényegében az oroszok semmit nem gyártanak hozzá.

A 4,8 méter hosszú Volga C40 szedán egy Changan Raeton Plus klónja. A 4,5 méter hosszú Volga K30 crossover a Changan Oshan X5 Plus megfelelője, a 4,7 méter hosszú Volga K40 pedig a Changan Uni-Z másolata.

A kínai ​​Changanok egyikét sem értékesítik hivatalosan Oroszországban, így attól nem kell tartani, hogy egymás piacát veszélyeztetnék.

Nem ez az első eset persze mostanság, hogy kínai autókat gyártanak Oroszországban szovjet márkanév alatt. Mint ismeretes, az összes új Moszkvics-modell lényegében kínai autószettből összeszerelt JAC.

HVG