Utat mutatunk a modern autók betűrengetegében: melyik típus mire jó, és kinek ajánlott?
Noha napjainkban már egyre nagyobb teret követelnek maguknak a tisztán elektromos hajtású járművek, azok tagadhatatlan előnyei ellenére sokan még mindig azokban az autókban bíznak jobban, amelyekben belső égésű motor (is) található. Számukra jó hír, hogy a hibrid technológiák ma már rendkívül fejlettek, ráadásul többféle megoldással is támogatják a környezetkímélőbb és minden szempontból takarékosabb vezetést.
A trendre remekül éreztek rá a Ford mérnökei, az amerikai gyártó ugyanis az elsők között dobta piacra hibridhajtású járműveit. Ezek közül is kiemelendő a plug-in hibrid (PHEV) Ford Kuga, amely 2021 óta Európa kedvenc Plug In Hybridje.
A Ford Kuga már az első generáció megjelenésekor rendkívül népszerűnek bizonyult, így nem véletlen, hogy a márka azóta is kitüntetett figyelmet fordít a típus fejlesztésére. A 2012-ben megjelent második generációt 2019-ben követte a harmadik, amely modellciklusa közepe felé járva nemrég egy kis ráncfelvarrást is kapott – ennek a korszerűsítésen túl célja volt az is, hogy a Kuga szervesebben illeszkedjen a Ford többi modelljének arculatához.
Ezzel az eleve sikeres „receptet” tovább tudták finomítani, aminek az eredménye egy, a kategóriájából magasan kiemelkedő városi terepjáró. Egyszerre nyújt biztonságérzetet a masszív ajtókkal, magas üléspozíciójával és azzal, hogy valóban van az utasok körül anyag; mégsem kell vele a nagyvárosi utcákon centizgetni, a parkolást segítő kamerák és szenzorok – magasabb felszereltségnél pedig az automata parkoló-asszisztens – használatával gyerekjáték a parkolás, akár szűkebb helyeken is.
A belső tere meglepően tágas, még magasabb utasok mögött is kellő mennyiségű lábtér marad, főként, mert a hátsó üléssort is előre -hátra lehet mozgatni. A felárért rendelhető panorámatetőre pedig érdemes lehet áldozni, a fényben úszó utastér ugyanis még nagyobbnak érződik általa. A beltér letisztult, nincs túlbonyolítva, a legtöbb kezelőfelület és gomb áttekinthető, logikus elrendezéssel segíti a használatot. A sofőrt pedig a Ford mérnökei által kifejlesztett legmodernebb vezetőtámogató rendszerek segítik, mint például a sávtartó automatika, az adaptív tempomat, illetve az ütközések elhárítását segítő vészfék-asszisztens.
A motorokról eddig még nem szóltunk, hiszen cikkünk lényege a Ford modellpalettájában elérhető különböző hibridhajtások boncolgatása. A Kuga kétféle hibrid rendszerrel rendelhető: a 2,5 literes Duratec benzinmotort kiegészítő, 225 lóerős tölthető hibrid, azaz plug-in hibrid (PHEV) változat, valamint az azonos benzines erőforrást alkalmazó, öntöltő, azaz teljes hibrid (full hibrid – FHEV) modell, amely 190 lóerős teljesítményre képes.
Előbbi – nevéből fakadóan – tölthető az utcai töltőoszlopokról, de akár otthoni töltőről, sőt, ha a szükség úgy hozza, konnektorról is. A 14,4 kilowattóra kapacitású akkumulátor papíron 51 kilométeres hatótávot tesz lehetővé, saját tesztünk alapján azonban kijelenthető, hogy a Kuga energiavisszanyerő rendszere rendkívül hatékony, így megfelelő fegyelemmel és pedálkezeléssel akár ennél többet is kihozhatunk belőle. Odafigyelés nélkül vezetve is nagyjából nettó 45 kilométer körül alakul a tényleges, tisztán elektromos módban megtehető hatótáv.
A tölthető hibrid modellben egy EV feliratú gomb segítségével váltogathatunk az üzemmódok között, ami összesen négyféle lehetőséget jelent: a hibrid mód használata során a villanymotor hatékonyan besegít az autó mozgatásába, gyorsításnál érezhető az azonnali nyomaték ereje, fékezésnél pedig a digitális műszerfalon is látható, ahogy a mozgási energiát a rendszer visszaalakítja elektromossággá. Közlekedhetünk tisztán elektromos módban is, amíg az akkumulátor töltöttsége ezt lehetővé teszi, ilyenkor az elektromos autókra jellemző dinamizmussal lehet haladni. Praktikus opció a harmadik lehetőség, amikor az akkumulátorban tárolt energiát későbbi felhasználásra „teszi félre” az autó – ez főleg olyan helyeken előnyös, ahová csak elektromos üzemben lehet behajtani. A negyedik lehetőség használatakor a benzinmotor folyamatosan tölti az akkumulátort, ami ugyan nem a leghatékonyabb módja az üzemanyag felhasználásának, de végszükség esetén nagyon jól tud jönni, ha épp nem találunk szabad töltőt a környéken.
A fentiekből következően a PHEV, azaz a tölthető hibrid változat azoknak ajánlható, akik aktívan kihasználják a tisztán elektromos hajtás előnyeit, de ha úgy hozza a szükség, akkor autópályán is szeretnének tempósan haladni. Emellett, a PHEV verzióhoz – egyelőre még – jár a zöld rendszám, az ezzel járó előnyökkel, azaz, az ingyenes parkolással, súly-, és cégautóadó-mentességgel. A tölthető hibrideket leginkább akkor érdemes megvásárolni, ha a leendő tulajdonos hajlandó időt szánni a töltésre – ehhez pedig lehetőség szerint megvan az otthoni vagy munkahelyi infrastuktúra is, a PHEV-autókat ugyanis általában lassabban lehet tölteni a tisztán elektromos üzemű járműveknél, ami nem biztos, hogy egy időalapú töltőoszlopon kifizetődő.
Aki viszont nem bíbelődne ilyesmivel, vagy nincs lehetősége tölteni, ugyanakkor kihasználná a lehetőséget, hogy az elektromos hajtás, illetve a hibrid rendszer segítségével csökkentse a fogyasztását, fenntarthatóbbá téve a közlekedését, illetve növelve a benzinmotor hatótávját, annak a már említett öntöltő, azaz full hibrid (FHEV) Ford Kuga az ideális választás. A 2,5 literes benzinmotor és a villanymotor együttes teljesítménye ebben az esetben 190 lóerő, ami bőven elegendő a dinamikus közlekedéshez. Az FHEV-modelleken a PHEV-változattal ellentétben nem találunk töltőnyilást, hiszen, ahogy az öntöltő kifejezés is mutatja, ez egy zárt rendszer, ahol a fékezés során visszanyert energia táplálja a beépített akkumulátorokat.
Az FHEV Kuga azok számára is ideális választás lehet, akik szemeznek az elektromos autókkal, de a hazai töltőinfrastuktúra egyenlőtlen eloszlása miatt egyelőre még nem gondolkodnának egy tisztán villanyüzemű autó beszerzésében. Az öntöltő hibridekhez ugyan nem jár a zöld rendszám, cserébe valamivel olcsóbbak, mint a tölthető változat. Az FHEV-modell tömege is kisebb, mivel a PHEV 14,4 kWh kapacitású akkumulátora helyett csupán egy 1,1 kilowattórás egység dolgozik benne – emiatt persze a tisztán elektromos módban megtehető hatótávja is kisebb. Ez azonban nem jelenti azt, hogy rosszabb választás lenne a PHEV Kugánál, egyszerűen csak más használati szokásokhoz illeszkedik jobban.
Összességében elmondható, hogy akár a PHEV, akár az FHEV változatról beszélünk, a Ford Kuga minden tekintetben remek választás: átgondolt, nem feleslegesen túlbonyolított, praktikus és ízig-vérig modern autó, amely ideális családi járműnek, de hosszabb távokon ingázó vagy sokat utazó sofőrök is megtalálják vele a számításukat.
HVG