Tech: Meghackelték a Solar Orbiter napszondát, sosem látott képet készített a Napról

Tech: Meghackelték a Solar Orbiter napszondát, sosem látott képet készített a Napról

Az Európai Űrügynökségnek elsőként sikerült megörökítenie a napkorona fényes ragyogását, ami már régóta foglalkoztatja már a csillagászokat.

Soha nem látott felvételt készített a Napról az Európai Űrügynökség (ESA) szondája, a Solar Orbiter. A szerkezeten egy olyan apró változást tettek a mérnökök, amelynek köszönhetően megfigyelhetővé vált a csillag légkörének azon része, aminek megpillantására eddig nem volt lehetőség.

Ehhez a szonda Extreme Ultraviolet Imager (EUI) nevű eszközének működésébe kellett belenyúlni – írja a Gizmodo. A módosítást még a Földön végezték el: egy olyan apró szűrőt adtak az EUI érzékelője előtt elmozduló rekeszhez, amely ha félig nyitott állapotban van, épp kitakarja a csillag központi fényét. Ennek köszönhetően extrém ultraibolya hullámhosszon láthatóvá válik a Nap külső légkörének, a koronának a ragyogása.

Frédéric Auchère, az Université Paris-Sud asztrofizikusa szerint valójában nagyon egyszerű módosításról volt szó, amit az utolsó pillanatban hajtott végre. Az eredmény egy ultraibolya hullámhosszon rögzített kép a Nap koronájáról. Az ESA szerint a Nap korongjának ultraibolya felvételét utólag szerkesztették a képre.

[embedded content]

A Nap koronája régóta érdekli a tudósokat, ugyanis sokkal forróbb, mint a csillag felszíne, hőmérséklete elérheti az 1 millió Celsius-fokot. Ennek miértje a csillagászat egyik nagy rejtélye, aminek megválaszolását a mostani felvétel is segítheti.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

HVG