Az egészségügyi kormányzattal szemben elszenvedett szakmai kudarcáról vallott a kórházakat működtető Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetője, Révész János a Magyar Kórházszövetség kongresszusán. A MedicalOnline írása szerint a főigazgató, aki – elődje, Jenei Zoltán rapid menesztését követően – január óta irányítja az állami kórházfenntartót, nem előadóként, csupán moderátorként adott rövid kommentárt.
Döbbenetes vereséget szenvedtem
– ismerte el Révész, aki elárulta, az ágazatvezetés visszautasította azt a javaslatát, miszerint az átlagfinanszírozás fél éves visszavezetésével engedjék levegőhöz jutni a likviditási problémákkal küszködő intézményeket. A szakember, aki korábban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház főigazgatója volt, felhívta a figyelmet arra is, hogy az ellátórendszer alsóbb szintjein, az alap- és járóbeteg-szakellátásban nincs adósságállomány, mert az önkormányzatok kompenzálják a veszteségeket.
A kongresszuson a kórházi adósságok okait sorolva Somogyi Aliz, a korábban Révész által vezetett, említett megyei kórház gazdasági igazgatója elmondta: tehetetlen a kórház a primer adósságokkal szemben, amelyet a finanszírozási reform elmaradása, a súlyszám forintérték amortizációja, a teljesítményfinanszírozás visszaállítása és az energiaárak emelkedése okoz. Megjegyezte, az egészségügyi inflációs ráta 30 százalékos áremelkedést hozott, egyes termék és gyógyszerek esetében még többet.
A kórházak eladósodása a csütörtöki kormányinfón is téma volt, ott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy a kormány 63,4 milliárd forintot fordít a kórházi adósságok rendezésére. Ez azt is jelenti, hogy a finanszírozási módszer nem változik, és marad az a korábbi gyakorlat, hogy a felhalmozott beszállítói tartozásokat a kormány időről-időre kifizeti. Gulyás is utalt rá, hogy valószínűleg a 63 milliárd kevés lesz, és az idén még egyszer hasonló konszolidációról kell majd dönteni.
Ez, a Gulyás által vázolt forgatókönyv megfelel annak, amiről pár hete a Népszava írt, mondván: a kormány két részletben, 104 milliárd forintnyi kórházi tartozást tervez rendezni, és az első részlet mintegy 64 milliárd forint lesz. Csakhogy az összesen 104 milliárd is kevés, hiszen az egészségügyi intézmények tartozása már március végén 110 milliárdra rúgott – beleértve az egyetemi és az egyházi kórházakat is. Ráadásul míg 2023-ban havi 3,7 milliárddal nőtt ez az adósság, 2024-ben már havi 20 milliárddal:
HVG