Az Audi már bejelentette története első F1-es versenyzőjét: Nico Hülkenberg 2025-ben csatlakozik a Sauber csapatához, s velük folytatja akkor is, amikor a négykarikások a nevükre veszik a svájci istállót – ezzel kilenc ülés sorsa dőlt el 2025-re.
A jelenleg legvalószínűbbnek tűnő forgatókönyv szerint Carlos Sainz lesz a rutinos német versenyző csapattársa, de a spanyol előtt más lehetőségek is vannak – s mint azt elmondta, fontolóra is kelle vennie a különböző opciókat, már csak azért is, mert a 2026-os szezon egyfajta ugrás lesz az ismeretlenbe, így a szerencsén is múlhat, hogy jól választ-e majd:
„Jelenleg minden lehetőség elképzelhető, mert nincs szerződésem a jövő évre, így mindet meg kell fontolnom. A 2026-os hatalmas szabályváltozás miatt az az év kissé olyan számomra, mint egy pénzfeldobás. Most még lehetetlen megmondani, hogy ki lesz a befutó” – mondta Sainz, majd aláhúzta, hogy nem lehet biztosra menni kizárólag a csapatokról meglévő előzetes információk alapján:
„Amikor meghozom a döntést, hogy hol leszek 2026-ban és 2027-ben, nem az fog számítani, hogy mennyit beszélek a csapatokkal, mennyire adják el neked, hogy milyen állnak a motorral, hiszen a valóság az, hogy senki sem tudja előre.”
„Ha valaki 2026-ban nyer, az szerintem nem az okos döntéshozatal miatt lesz, hanem mert egyszerűen jó helyen lesz jó időben” – mondta, majd, bár nem nevezte meg a Saubert, utalt arra a tényre is, hogy ha végül az Audi ajánlatát fogadja el, nagyon nehéz év várna rá a következő szezonban:
„Ami 2025-öt illeti, egyértelműen azt gondolom, hogy azzal, amilyen szinten most vezetek, nagyon vonzó lenne számomra, ha versenyképes autóban ülhetnék. De ismétlem, ez nem rajtam múlik, és továbbra is várnom kell” – mondta az Audi mellett a Mercedesszel és a Red Bull-lal is szóba hozott spanyol versenyző.
formula.hu